Kövesse Facebook oldalunkat!

Szerdán és csütörtökön is erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, emellett azért több-kevesebb napsütés is várható. Szerdán összességében többfelé – legnagyobb számban a Dunántúlon, legkisebb számban a Tiszántúlon -, csütörtökön ugyanakkor már sokfelé kell záporokra, zivatarokra számítani elsősorban a délutáni, esti órákban.

Hirdetés (x)

Éjszaka fokozatosan egyre kevesebb helyen valószínű csapadék, de még hajnalban, reggel is főként a Nyugat-Dunántúlon lehet elszórtan zápor, zivatar. A keleties szelet élénk, csütörtökön az Északi-középhegység környékén néhol erős széllökések kísérik, emellett zivatar környezetében is kell erős vagy viharos széllökésekre számítani.

  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 23 és 30 fok között valószínű. Az Alpokalján lehet 25 foknál hűvösebb.

Európa időjárása

  • Európa északi része fölött markáns anticiklon hatására meleg, napos, eseménytelen az időjárás. Nagy területen mérnek 23, 28 fok közötti maximumokat, még az Északi sarkkör mellett fekvő Rovaniemiben (Finnország) is 24 fokig emelkedik a hőmérséklet délutánra.
  • Eközben Olaszország fölött egy elöregedett mediterrán ciklont lehet megfigyelni, többfelé fordul elő eső, zápor, zivatar.
  • Emiatt az Appennini-félszigeten és környékén több helyről jelentenek 10-30 mm közötti napi csapadékösszeget.
  • Ugyanakkor kontinensünk nyugati partvidéke előtt, döntően még az Atlanti-óceán fölött hullámzó frontzóna található, de számottevő csapadékról még Skóciából sem érkezett jelentés.
  • Csütörtök estig a Kárpát-medence időjárásában nem várható lényeges változás, az említett mediterrán ciklon nedves, meleg, labilis légállapotú levegőt szállít a térségbe, amely kedvező feltételeket teremt a záporok, zivatarok kialakulásához.

NEKED AJÁNLJUK

Balla Ingatlan: Kormányváltás utáni bizakodás és kérdőjelek az ingatlanpiacon

A választások előtti kivárás után újra mozgásba lendülhet az ingatlanpiac az elkövetkező hetekben. A jelek egyelőre pozitívak, a bizonytalanság azonban nem tűnt el.

MABISZ: Megszűnik a baleseti adó, helyét a biztosítási adó veszi át

A parlament által pénteken elfogadott törvénymódosítás eredményeként átalakul a KGFB-hez kapcsolódó adózás. Megszűnik az eddigi baleseti adó, helyét egy 23 százalékos biztosítási adó veszi át.

Groupama: Apáikat tanulni látták, ők inkább pénzt keresnek

A mai nyugdíjasok szerint folytonos tanulással, önképzéssel érhető el az időskori anyagi biztonság, míg a fiatalabbak inkább a minél nagyobb összegű megtakarításban látják a szép nyugdíjas évek zálogát.

MABISZ: Az IDD miatt ismét új alapokra kerül a biztosítások értékesítése

A biztosításokat folyamatos képzés alatt álló értékesítők adhatják csak el, akiknek az érdekeltségükről, javadalmazásukról is tájékoztatni kell az ügyfelet – miután hatályba lép a vonatkozó új uniós irányelv, az IDD.

Szikszai József: Figyeljünk oda a benzinkúton, ha nem akarunk komoly károkat

Életbe lépett az az EU-s irányelv, mely szerint valamennyi európai uniós országban új, egységes üzemanyagcímkével kell ellátni a benzinkutak töltőoszlopait. Hazánkban a bevezetés fokozatos lesz, de mostantól egy ideig nem tanácsos reflexből nyúlni a töltőpisztolyért, mert könnyen akár többszázezres kárt okozhatunk a benzin és a gázolaj felcserélésével. 

Befektet a Generali: 3 milliárd eurót tesznek zöld és fenntartható kötvényekbe

Philippe Donnet, a Generali Csoport vezérigazgatója is felszólalt a 2021-es EU Fenntartható Beruházási Csúcstalálkozón, amely az Európai Bizottság által a fenntartható beruházások témakörében szervezett első rendezvény volt.

Rendkívül jól járunk, ha még az év végén odafigyelünk a pénzügyinkre

Az év vége természetesen nem csak az ajándékvásárlásról szól, a megtakarítani vágyóknak néhány fontos határidőt is be kell tartaniuk. December 31-én az adóév is véget ér, addig pedig még van idő maximalizálni az erre az évre vonatkozó személyi jövedelemadó-visszatérítéseinket is

A Day with MDRT Hungary – Egy nap az MDRT-val, ami megváltoztathatja az egész...

Ütősen indul az év az életbiztosítási tanácsadók számára: január végén különleges konferencián vehetnek részt a hazai tanácsadók.
Hirdetés (x)