Tovább tart a lendület a CIG Pannóniánál: az első három havi adózott eredmény 615 millió forint, a teljes átfogó jövedelem 530 millió forint nyereség, az egy részvényre eső első negyedéves nyereség pedig 8,8 forint – derül ki a biztosító nemzetközi számviteli szabályok szerint készített, legfrissebb gyorsjelentéséből.

A tavalyi év rekorderedményt hozott, az idei első három hónapra sem lehet panasz

A tavaly „Az Év Biztosítója” címet elnyert CIG Pannónia Nyrt. a mai napon közzétette a nemzetközi számviteli szabályok szerinti, konszolidált, nem auditált jelentését a 2018 első negyedéves pénzügyi adatokkal.

  • A tavalyi, rekorderedményeket produkáló év után az idei első három hónapban is folytatta a nyereséges szériát a biztosító: 2018 első negyedévében a csoportszintű adózott eredmény 615 millió forint lett.
  • Még jobban szemlélteti a vállalat teljesítményét, hogy ha a 2017-es, az akkor felvásárolt két biztosító miatti akvizíciós hatást és az akkor még értékesítésre tartott eszközök eredményét a 2017 első negyedéves eredményből kiszűrjük, az adózott eredmény növekedése a tavalyi első negyedéveshez képest 820 millió forint lenne.

530 milliós nyereség, 5,590 milliárdos díjbevétel mellett az első negyedévben

A csoportszintű teljes átfogó jövedelem 530 millió forint nyereség lett, az egy részvényre eső negyedéves nyereség pedig 8,8 forintot ért el. A biztosítási díjbevétel az első negyedévben 5,590 milliárd forint. Kiemelendő a nem-életbiztosítási szegmens teljesítménye, amely úgy ért el 5 százalékos IFRS szerinti díjbevétel-növekedést, hogy a tavalyi első negyedéves adat még tartalmazta azt az akvizíció során szerzett lakás-, KGFB– és társasház állományt, amelyet 2017. közepén, a beolvadáskor értékesített a CIG Pannónia.

  • Az életbiztosítási szegmensben az első negyedéves új szerzés 765 millió forint lett, amely 12 százalékkal magasabb, mint 2017 hasonló időszakában.
  • A nem-élet szegmensben a nettó állományfejlődés a negyedévben 106 millió forint, szemben az előző évi hasonló időszak 241 millió forintos csökkenésével.

A CIG Pannónia saját tőkéje a 2017. év végi 9,015 milliárd forintról 9,545 milliárd forintra, vagyis 6 százalékkal növekedett 2018-ban.




A Baltikumban is piacra lépett a CIG Pannónia

A CIG Pannónia vagyonbiztosítója folytatta határon átnyúló terjeszkedését, és kezesi biztosítási termékkel lépett a baltikumi piacra. Így március óta Litvániában új termékekkel, illetve Lettországban, mint új országban is jelen van.

Az életbiztosító Szolvencia II szerinti tőkemegfelelése 264%, míg a vagyonbiztosító tőkemegfelelése 181%.

azaz mindkét társaság magasan teljesíti a minimálisan elvárt 150%-os tőkemegfelelési szintet.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...