Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége a Makronóm Intézettel közösen javaslatcsomagot állított össze, amelynek célja, hogy erősítse az öngondoskodást a nyugdíjcélú megtakarításoknál; a Gazdaságfejlesztési Minisztériumhoz eljuttatott csomag erősítené a munkáltatói szerepvállalást, a befizetések utáni adó- és járulékbevételekre is alapozva növelné a pénztári taglétszámot.
Az ÖPOSZ számos területen lát még fejlődési lehetőséget a taglétszám, a megtakarítások – végeredményben az öngondoskodás – növelésére a beadott javaslatcsomagon felül is.
A szövetség arra hívja fel a figyelmet, hogy a nemzetközi példák mellett a 2019. előtti magyarországi rendszer is azt mutatja, hogy a munkáltatók bevonása ösztönzőleg hat az önkéntes nyugdíjpénztári taglétszám és a pénztári bevétel növekedésére. A problémát szerintük az jelenti, hogy mivel a munkáltatói nyugdíj- és egészségpénztári befizetések bérként adóznak, alacsony a munkáltatók motivációja.
A javaslatok között szerepel az az elképzelés is, amelynek alapján a munkáltatók automatikusan havonta 10 ezer forintot fizethetnének be adó- és járulékmentesen a dolgozók pénztári számlájára, ha az alkalmazottak is ugyanekkora befizetést vállalnak.
További javaslat, hogy a befizetések után járó adókedvezmény vagy annak egy része alakuljon át alanyi jogon járó állami támogatássá, így azok is megkaphatnák ezt az ösztönzőt, akik nem tudják igénybe venni az szja-visszatérítést.
Az ÖPOSZ azt is javasolja, hogy a 2014 óta változatlan 150 000 forintos éves szja-visszatérítési plafon évente a minimálbér változásával azonos arányban emelkedjen, hogy megtartsa értékállóságát és ösztönző erejét a hosszútávú nyugdíjmegtakarításban gondolkozók számára.
Az ÖPOSZ javaslatai között szerepelnek olyan megoldások is, amelyekkel hatékonyabban lehetne felhasználni az önkéntes pénztári megtakarításokat a magyar gazdaság élénkítése, illetve speciális feladatainak megoldása érdekében. A devizakitettség korlátozásával például növelhető lenne a hazai eszközök (részvények, kötvények) iránti kereslet, egy új befektetési instrumentum létrehozásával és abba történő invesztícióval pedig a pénztárak még a jelenleginél is jobban tudnák támogatni a kormányzat törekvéseit, így különösen az energetikai fejlesztéseket – hangsúlyozták. Ez a befektetési forma ráadásul jól illeszkedhetne az MNB ESG célkitűzéseihez is – jegyezte meg a pénztárszövetség.
Nyitókép: Unsplash.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.