Tuzson Bence, az igazságügyi miniszteri poszt várományosa arra kérte a miniszterelnököt, hogy az európai uniós ügyek kerüljenek el a tárcától, amely tiszta, hagyományos igazságügyi minisztériumi struktúrában működne. A politikus az MTI-nek csütörtökön adott nyilatkozatában azt is elmondta: vezetése alatt a minisztérium fókuszába a jogi szuverenitás védelme és az ítélkezési gyakorlat áttekintése kerül majd.
Tuzson Bence – aki Varga Juditot váltja az igazságügyi tárca élén – hangsúlyozta: Orbán Viktor miniszterelnököt arra kérte, hogy „egy tiszta, hagyományos Igazságügyi Minisztérium” jöjjön létre, és az európai uniós ügyek a kormányzati struktúrán belül máshova kerüljenek.
A leendő tárcavezető kiemelte: a minisztérium fókuszába egyrészt Magyarország jogi szuverenitásának védelme kerül majd, mert álláspontja szerint az utóbbi időszakban szuverenitásunk „támadás alatt állt”.
Különösen fontosnak nevezte, hogy az Európai Unión belül a nemzeti hatáskörbe tartozó területek megmaradjanak, és ne „egy európai birodalomban gondolkozzunk”, hanem továbbra is „azonos jogokkal rendelkező nemzetállamok egységes szövetségéről beszéljünk”.
Tuzson Bence a másik fontos témaként az ítélkezési gyakorlat áttekintését nevezte meg, hangsúlyozva, hogy jogszolgáltatásnak mindig az emberek a szempontjait kell a legfontosabbnak tartania. Fontos, hogy a bíróság függetlenségének megőrzése mellett tovább fejlődjön a gyors és hatékony igazságszolgáltatás, úgy, hogy az emberek számára egy világos joggyakorlat alakuljon ki – mondta. Jelezte, hogy miniszterént szeretne majd erről a bírósági rendszer képviselőivel egyeztetést folytatni és ennek megfelelően, hogyha szükséges, akkor jogalkotási eszközökkel is beavatkozni.
Nyitókép: Biztosító Magazin
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.