Kövesse Facebook oldalunkat!

Nyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és előbb a Dunántúlon, majd estétől már keletebbre is elszórtan várható jellemzően kisebb eső, zápor.

Estétől északnyugat felől már jelentősen csökken a felhőzet, hajnalra nagyobbrészt kiderül az ég, de az északkeleti, keleti megyékben reggelig erősen felhős vagy borult marad az idő, és ott még az éjszaka második felében, sőt szerda reggel is várhatóak záporok.

Szerdán Borsodban és a Tiszántúlon szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, így ott többórás napsütésre lehet számítani, eközben a Dunántúlon a napos reggelt követően lassan, fokozatosan ismét megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. A legnaposabb országrészek az Északi-középhegység nyugati fele és a Duna-Tisza köze lehetnek. Csapadék nem valószínű.

Az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül, kedden este és az éjszaka első felében több helyen átmenetileg meg is erősödik.

  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között valószínű, de a szélcsendesebb északi völgyekben és a délnyugati tájakon gyenge fagy is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 14 és 18 fok között alakul.

Szerda estig a Kárpát-medence fölött átvonul egy nyugati hidegfront, mögötte szerdán már szárazabb levegő érkezik fölénk, a hőmérséklet azonban nem esik vissza.

Időjárási helyzet Európában

Nagykiterjedésű anticiklont figyelhetünk meg a Kelet-európai-síkság felett, így ott jellemzően napos, eseménytelen az idő.

Ettől délre a Fekete-tenger és Törökország térségében sekély ciklonális mező található, emiatt onnan több helyről is jelentettek nagyobb mennyiségű csapadékot. Eközben Európa északnyugati, nyugati részei fölött hosszan elnyúló hullámzó frontzóna húzódik, amely lassan mozog kelet felé. A front mentén erősen felhős vagy borult az ég, és többfelé esik az eső.

A legmagasabb nappali hőmérséklet Dél-Spanyolországban néhány helyen már meghaladja a 30 fokot is, másutt ennél jóval hűvösebb van, az Ibériai-félszigetet leszámítva a 20 fokos csúcsértékek is ritkák a kontinensen.

Nyitókép: MTI/Komka Péter.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...