Egyre kevesebb a járművezető a BKV Zrt.-nél, ezért a fővárosi közlekedési társaság kiemelten kezeli a toborzást. A folyamatosan csökkenő járművezetői létszám elvezethet oda, hogy már „nem tudjuk a feladatainkat elvégezni, ezért szeretnénk” ezt megállítani, illetve visszafordítani – mondta Szedlmajer László vezérigazgató-helyettes szerdán Budapesten újságíróknak arról, hogy a BKV Zrt. intenzív toborzást folytat.
Jelezte: a 3-as metró átadását követően az autóbuszos pótlás nem szűnik meg, a város több pontján is szükség lesz rá, például az 50-es és 56-os villamos vonalán nyáron kezdődő felújítások miatt. Emellett az új trolibuszok érkezésével a trolibuszágazat teljesítménye várhatóan mintegy 13 százalékkal növekszik, így a létszámigény is nő – fűzte hozzá.
Világszerte elöregedő szakma a járművezetői, a BKV-nál az 51 éves átlagéletkorú vezetői csapat megtartása és fejlesztése szükséges
– szögezte le Szedlmajer László. Közölte: a főállású teljes munkaidős autóbuszvezetők száma kevesebb, mint kétezer, a trolibuszvezetői létszám pedig 280. Csaknem száz buszvezetőt váltanak ki a besegítő, nem teljes munkaidős dolgozók – jegyezte meg.
Megemlítette azt is, hogy a női vezetők aránya 3 százalék az autóbusz- és 8 százalék a trolibuszágazatban, noha a korszerűsített járművek esetében ez a munka nők által is jól végezhető, erről szeretnék meggyőzni az érdeklődőket.
A toborzás és képzés folyamatos, az idei bérfejlesztés 16 százalék, a dolgozók megtartását segíti a munkakörülmények javítása is, továbbá a létszámproblémák enyhítését szolgálja a nyugdíjasok továbbfoglalkoztatása – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes.
Kiemelte:
Hosszú távú munkalehetőséget ajánlanak, lakóhelyközeli munkavégzést, a gyakorlati idő elismerését, cafeteriát, ingyenes utazást a járataikon a hozzátartozóknak is, valamint munkásszállót.
Jelenleg 60-70 főt azonnali kezdéssel tudnánk foglalkoztatni, de akár százat is – hangsúlyozta Szedlmajer László.
Elmondta, hogy összetett bérezési rendszer van a vállalatnál:
- a minimális alapóradíj 2400 forint,
- a havi átlagjövedelem bruttó 730 ezer forint,
- de akár 850 ezer forint fölött is lehet.
Utóbbi nem kiugró, a járművezetők 20-25 százaléka ennyit keres.
– jelezte Szedlmajer László.
Nyitókép: Unsplash.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.