Kövesse Facebook oldalunkat!

Egyre több konfliktushoz vezet a Balatonon a kishajók kikötőkön kívüli veszteglése, szabályozatlan tárolása; az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöksége jogszabálymódosítást szeretne – nyilatkozta a szövetség elnöke az MTI-nek.

Lombár Gábor elmondta: a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVÍZIG), a Balaton mederkezelője adatai szerint 2022-ben 32 alkalommal kellett víz alatti akadálymentesítést végezni, az esetszámok folyamatosan emelkednek.

A nyíltvízi kikötésekhez mederbe dobott és szabálytalanul ott hagyott tárgyak – betondarabok, kábeldobok, csövek – láthatatlanok, veszélyforrást jelentenek.

Problémának nevezte azt is, hogy az ötletszerűen veszteglő hajók esetenként akadályozzák a kikötők forgalmát. A rendőrség nehezen találja meg ezen hajók, és a mederbe dobott, bójának használt tárgyak tulajdonosait, a szabálysértés büntetési tételei pedig nem visszatartó erejűek – mondta az elnök.

Miután a Technológiai és Ipari Minisztérium szakértői nem támogattak jogszabálymódosítást az ügyben, a KDTVÍZIG veszteglőhelyek kijelölését javasolta a tóparti önkormányzatoknak

Ez megteremtené a nyilvántartás, így a szabályozás lehetőségét – tette hozzá.




A Balatoni Szövetség elnöksége azonban egyhangúan elutasította ezt a megoldást, arra kérve a vízügy képviselőit:

Ismét kezdeményezzenek jogszabálymódosítást, amely kezelhetővé, szabályozhatóvá tenné a kishajók és vitorlások veszteglését a Balatonon.

A kijelölt hivatalos veszteglőhelyek ugyanis valójában egy fapados kikötőt, kiskapus megoldást jelentenének, új üzleti lehetőségeket teremtve egyeseknek – mondta Lombár Gábor. Miközben ugyanis a vitorláskikötők a szigorú elvárások miatt szinte csak állami támogatással tudnak megépülni, a veszteglésnek nevezett tároláshoz nem szabnának ilyen feltételeket – tette hozzá.

A polgármesterek arra is felhívták a figyelmet, hogy

a veszteglő hajók használói a parti infrastruktúrát terhelik a parkolásaikkal, szemeteikkel, időnként a nádast is károsítják, és a higiéniájuk biztosítása is problémás lehet.

Sokan a drága kikötői díjakat akarják így kikerülni, de a hajózás nem szociális kérdés – mondta Lombár Gábor.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...