Az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures tavaly 24 milliárd forintot fektetett be hazai vállalkozásokba; hat év alatt 84 milliárd forintot tett ki ez az összeg – tájékoztatta a kockázati tőkealap-kezelő kedden az MTI-t.
A közlemény szerint a kkv-knak és nagyvállalatoknak mintegy 17 milliárd forint forrást, a startupoknak 7 milliárd forintot folyósítottak 2022-ben.
Kiemelték, hogy a portfóliójukban szereplő cégek – 446 startup és 32 érettebb vállalat – tavaly 435 milliárd forint árbevételt termeltek 44 százaléknyi export aránnyal. A társaságok együttesen 3615 embert foglalkoztattak, 165 darab saját szabadalom és védjegy kötődik hozzájuk.
A Hiventures 2019-ben indította el vállalati üzletágát, a generációváltás, a fejlesztés vagy éppen fúzió lebonyolításában nyújt segítséget a hagyományos vállalkozásoknak – emlékeztettek.
Katona Bence, a Hiventures vezérigazgatója a közleményben kifejtette: egyre élénkebb érdeklődést tapasztalnak a cégek körében, idén is tízmilliárdos nagyságrendben vannak tárgyalási vagy döntési szakaszban lévő ügyleteik. Emellett kiemelte, hogy a finanszírozási paletta is kibővült, így már tőzsdei cégeknél is tudnak befektetéseket eszközölni.
Arra is kitért, hogy kezdenek beérni a korábbi startup befektetések, ezt jelzi az exitek növekvő száma és értéke is.
Nyitókép: Biztosító Magazin.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.



















































