A kormány 2023. február 1-jei ülésén elfogadta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) javaslatát és a lakásbiztosítások szabályozásának átalakításáról döntött; a vonatkozó jogszabály a Magyar Közlönyben kihirdetésre került – jelentette be csütörtöki közleményében a GFM.
2023. április 30-tól – tehát kellő felkészülési időt hagyva – a törvénymódosítás értelmében új, az ügyfelek érdekeit szolgáló változások lépnek életbe – írták.
Nagy Márton, a tárca vezetője az intézkedésektől azt várja, hogy fokozzák a versenyt a lakásbiztosítási piacon, tovább erősítik a fogyasztók védelmét és kibővítik az ügyfelek lehetőségeit.
A gazdaságfejlesztési miniszter álláspontja szerint ahhoz, hogy 2023-ban hazánk a háború és a káros szankciók ellenére is elkerülje a recessziót, a gazdaság minden területén növelni kell a versenyt és a versenyképességet. Ezt a célt szolgálja a kormány döntése.
A kihirdetett jogszabályváltozás értelmében az alábbiak módosulnak:
A vagyonbiztosítási szerződések vonatkozásában a biztosításközvetítőnek kifizetett javadalmazás összege maximálásra kerül, így az nem haladhatja meg az éves biztosítási díj 20 százalékát.
A módosítás értelmében a hitelezőnek a jelzáloghitelre vonatkozó, személyre szóló tájékoztatás során be kell majd mutatnia az MNB Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás (MFO) kalkulátorának használatát, amely segít a fogyasztóknak, hogy a számukra legkedvezőbb biztosítási ajánlatot választhassák ki.
A szabályváltozás értelmében – szem előtt tartva a fogyasztót terhelő költségek mérséklését – a THM plafon alkalmazásakor a vagyonbiztosítás díját egységesen figyelembe kell venni.
Új átszerződési lehetőség jön létre, a jövőben a szerződési évfordulóra vonatkozó rendes felmondási lehetőségen túl az ügyfelek számára biztosított lesz egy költségmentes felmondási időszak, minden év márciusában.
Azaz egy, a váltás költségeit tekintve extra „ingyenes” lehetőség áll az ügyfelek rendelkezésére.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium értékelése szerint az intézkedések hozzájárulnak a családok védelméhez. Az elfogadott módosítások élénkebbé teszik a lakásbiztosítási piacot, a szolgáltatások közötti erősebb verseny pedig kedvezőbb biztosítási díjakat tesz elérhetővé.
Nyitókép: Unsplash / Pexels – illusztráció.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.