Kövesse Facebook oldalunkat!

Post covid rehabilitációs programot indítottak januárban a debreceni gyógytornaközpontban – jelentette be a központ vezetője sajtótájékoztatón pénteken, Debrecenben.

Mile Marianna azt mondta, csupán Debrecenben több mint ezer, a koronavírus-járványon átesett olyan beteg van, akiknek szüksége van az egyelőre térítéses gyógytorna-rehabilitációra, de Hajdú-Bihar más településeiről is fogadnak betegeket. A kezelések hosszú távú finanszírozására pályázni fognak – jelezte.

A szakember hozzátette: háziorvosok és covid-ambulanciákon rendelő orvosok kezdeményezésére, nemzetközi protokollok alapján dolgozták ki a post covid rehabilitációs programot, amely kiterjed a légzés-, a mozgásszervi- és az idegrendszeri rehabilitációra.

A programban való részvételt minden esetben előzetes orvosi diagnosztikai vélemény előzi meg, majd a debreceni Lehel utcai gyógytornaközpontban konzultációval és betegvizsgálattal folytatódik a kezelés.

Ezután nyolc alkalommal egy-egy órás speciális, a post covid tünetekhez igazított, egyénre szabott terápia következik, amelyet minden esetben a kezelés eredményességét feltáró ismételt állapotfelmérés zár le – mondta Mile Marianna, hozzátéve, hogy a rehabilitációs programot tíz természetgyógyász részvételével kezdték meg Debrecenben.

Nyitókép: Unsplash

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...