Újbuda önkormányzata sikerrel akadályozta meg a bíróságon, hogy megkezdődjön a Déli Körvasút építése – jelentette be keddi, online sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció XI. kerületi polgármestere.
Nyitókép: Unsplash / Illusztráció
Az önkormányzat két civil szervezettel közösen fordult a bírósághoz, amelynek azonnali jogvédelmet elrendelő döntése meggátolta, hogy elinduljon egy „irdatlan méretű, tömeges fakivágásokkal járó természetpusztítás” a Hamzsabégi út mentén – fogalmazott László Imre. Hozzátette, hogy ez csak a kezdetét jelentette volna a Déli Körvasút építését előkészítő munkálatoknak. Ez a vonal a kínai hitelből épülő Budapest-Belgrád vasútvonal teljes teherforgalmát vezetné keresztül Újbuda sűrűn lakott központi részén, a Rákóczi-hídtól a Kelenföldi pályaudvarig – emelte ki.
A jogi harcnak azonban egyelőre nincs vége, mert a kormányhivatal fellebbezhet a Kúriához – hívta fel a figyelmet a polgármester, aki kijelentette, nem fogják feladni a küzdelmet.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.