Kövesse Facebook oldalunkat!

Kivételes helyzetben maradnak a falusi csokos települések, mivel az állami támogatást 2024 végéig meghosszabbították – derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely bemutatja az érintett településeken található ingatlanok iránti kereslet alakulását és a kínálati árakat.

Akár 5 milliós lakásfelújítási támogatás a kistelepüléseken

Bár a korábbinál bizonytalanabb gazdasági környezet miatt a lakáspiac lassulás jelei mutatkoznak, a falusi csokos települések jól szerepelnek. A támogatás meghosszabbítása pedig extra keresletet hozhat. A kisebb települések helyzetét tovább javítja, hogy a falusi csok keretében érhető el a legnagyobb lakásfelújítási támogatás is. A kedvezmény felét ugyanis a megvásárolt ingatlan felújítására kell fordítani, ami akár 5 millió forintos lakásfelújítási állami támogatást jelenthet a falusi csok maximális 10 milliós összegéből.

– mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

A falusi csokos ingatlanok a környék és az országos átlagárakhoz mérten olcsóbbak. A vonzerejüket az is növeli, hogy az államilag támogatott maximum 10-15 milliós lakáshitel nagyobb alapterületű ingatlan megvásárlását teszi lehetővé. Ráadásul a kedvezményes csok hitel 3 százalékos kamata bőven elmarad a jelenlegi átlagos 10-11 százalékos piaci kamatszinttől.

Több tényezőnek is köszönhető, hogy a fővároson kívüli lakáspiacon a falusi csokos ingatlanok iránti kereslet a tavalyi nehezebb év ellenére az arányokat tekintve erősödött. 2022-ben az eladó használt ingatlanok iránti érdeklődések 19 százalékát adták a falusi csokos kistelepülések, szemben a 2021-es év 17 százalékával.

– tette hozzá az ingatlan.com szakértője.

Az ingatlanhirdetési portál adataiból az is kiderül, hogy a jelenleg eladó 120 ezer használt lakás és ház hirdetéséből több mint 15 ezer falusi csokos településeken található.

26 millió vs 40,8 millió forintos átlagárak

A fővároson kívüli kínálatban szereplő eladó használt lakóingatlanok átlagára január közepén 40,8 millió forint volt, ezzel szemben a falusi csokos településeken 26 millió forint volt ugyanez az érték. A négyzetméterárakban is jelentős az eltérés: a falusi csokos településeken 232 ezer forint az átlag, szemben a fővároson kívüli lakáspiac 468 ezer forintos országos átlagértékével. A szakember közölte, hogy az országon belül jelentősek az eltérések:

  • A Balaton közelsége miatt a Veszprém vármegyei falusi csokos ingatlanok tartoznak a legdrágábbak közé 451 ezer forintos átlagos négyzetméterárukkal.
  • Győr-Moson-Sopron vármegye is az élbolyban van 373 ezer forinttal.
  • A legolcsóbbak közé sorolható Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés vármegye, ahol 70-126 ezer forintot tett ki az átlagos négyzetméterár a falusi csokos településeken.

Balogh László szerint a magasabb összegű támogatások miatt a falusi csokos településeken lévő ingatlanok felértékelődhetnek a vevők számára, ami közvetve hozzájárulhat a kistelepüléseken élők vagyoni felzárkózásához is.

Nyitókép: Ingatlan.com

Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...