Kövesse Facebook oldalunkat!

Tavalyhoz képest 14 százalékkal emelkedve 27 631 forintra nőtt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlaga – közölte az MTI-vel csütörtökön a Netrisk.

A biztosítási portál adatai alapján novemberben több mint 19 ezer új kötelező szerződés jött létre, 4 százalékkal kevesebb a tavalyinál. Az érintett járművek átlagos életkora 20 év, a rangsort a Suzuki vezeti az Opel és a Volkswagen előtt – írták.

A drágulás oka az alkatrészek árának emelkedése, valamint a több baleset, ami növelte a kárkifizetések összegét. A Netrisk szerint a magasabb költségek miatt érdemes nem kötelező biztosítást is kötni, az éves átlagdíjuk a legtöbb esetben elenyésző ahhoz képest, mint amibe egy töréskár javítása kerül. A kötelezővel együtt megkötött casco mellé kedvezmény is járhat, főképp a hosszú ideje kármentesen közlekedők számára. A balesetmentes vezetés a kötelezők díjait szintén jelentősen mérsékli, hatszoros is lehet a különbség a legmagasabb és a legalacsonyabb között – tették hozzá.

Az év végi kgfb-kampány azokat érinti, akik 2010 előtt vásárolt gépjárművel rendelkeznek, illetve azokat, akiknek december 31. a következő biztosítási évfordulójuk. Csütörtökig dönthetik el, hogy a jelenlegi szerződésüket folytatják jövőre is, vagy új biztosításra váltanak – olvasható a közleményben.

Nyitókép: Unsplash.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...