Kövesse Facebook oldalunkat!

A világjárvány és a háború kihat az emberek pénzügyi döntéseire is, a jelenlegi kihívásokkal teli korszakban a pénzügyi tudatosságnak fokozott jelentősége van – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj átadóünnepségén kedden Budapesten.

Megjegyezte, hogy a háború hatásaival szemben a kormány fontos eszközökkel lép fel, például az ársapkával, a hitelmoratóriummal és a rezsicsökkentéssel. Felhívta a figyelmet arra, hogy a pénzügyi kérdésekben nemcsak a kormányzatnak, hanem az állampolgároknak is felelősségteljesen kell dönteniük.

A miniszter megemlítette, hogy egyre összetettebb pénzügyi termékek jelennek meg a piacon, és példaként említette a fintech cégek termékeit. A kizárólag digitálisan működő, fiókhálózatot nem üzemeltető bankok divatosak, ugyanakkor a költségeik néha elérik vagy meg is haladják a hagyományos pénzintézetekét – figyelmeztetett arra biztatva a jelenlévőket, hogy számoljanak.

A körültekintően meghozott pénzügyi döntések megalapozhatják egy család anyagi biztonságát, ugyanakkor szélesebb körben nézve akár a demográfiára is kihatnak – jegyezte meg utalva arra, hogy a gyermekvállalásnak is megvan az anyagi vonzata.
„Ha mindenki jó pénzügyi döntéseket hoz, a gazdaság is sokkal hatékonyabb és racionálisabb képességekkel tud rendelkezni” – fogalmazott.

Varga Mihály jelezte, hogy a családok helyett a döntést senki nem hozatja meg, tanácsot adni, segíteni kívánnak azoknak, akiknek nem szakmájuk a pénzügyek, hiszen, ha nem is ezt tanulta valaki az iskolában, a „pénzzel azért találkozni mindenki fog”.

A kormány azt szeretné, hogy minden magyar állampolgár olyan szinten legyen képes eligazodni a különböző pénzügyi szolgáltatások, a megtakarítási és hitelfelvételi lehetőségek között, mint ahogy írni és olvasni is tud – hangsúlyozta.

Felidézte, hogy 2020-ban a Nemzeti alaptanterv részévé tették a pénzügyi ismeretek oktatását az iskolákban, de a Pénz7 című rendezvénnyel, különböző programokkal, továbbképzésekkel és díjakkal is hozzá kívánnak járulni az ismeretek minél szélesebb körű elterjesztéséhez.

A tárca idén harmadik alkalommal ítélte oda a pénzügyi tudatossági díjat; ebben az évben négy diákot és öt pedagógust díjaztak. Az elismerés odaítélésére vonatkozó javaslatokat a tanév végéig fogadták, a javaslatokat a pénzügyminiszter által felkért személyekből álló, ötfős bizottság értékelte. A kormány 2017 végén fogadta el a pénzügyi tudatosság előmozdítását segítő stratégiáját – ismertette a minisztérium.

Nyitókép: MTI.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...