Kövesse Facebook oldalunkat!

Az Erste Bank extra pénzügyi juttatással és előrehozott béremeléssel járul hozzá dolgozói pénzügyi egészségnek megőrzéséhez. A pénzintézet összes jogosult dolgozója az osztrák anyabank értékpapírjából is kapott szeptemberben 350 euró értékben.

A magas inflációs környezet és az energiaárak drasztikus megugrása miatt emelkedő megélhetési költségekre tekintettel extra juttatással támogatja munkavállalóit az Erste Bank.

  • A pénzintézet még szeptemberben egyszeri támogatást nyújt minden olyan alkalmazottjának, akinek a teljes munkaidőre vetített bére nem haladja meg a bruttó egymillió forintot.
  • Az 500 ezer forint alatti béreknél ez bruttó 300 ezer forintot, tehát a havi kereset legalább 60 százalékának megfelelő mértékű juttatást, míg az 500 ezer és 1 millió forint közötti fizetések esetén bruttó 200 ezer forintot jelent.
  • Az Erste vezetése arról is döntött, hogy a jövő évre tervezett, kétszámjegyű fizetésemelés felét már januárra előre hozza, míg a béremelések következő köre júliusban lesz.

Az egyre nehezebb gazdasági környezet a bank dolgozóinak személyes pénzügyi életére is hatással van. Mi, az Ersténél abban hiszünk, hogy a kollégák pénzügyi egészsége és jólléte alapozza meg ügyfeleink és tulajdonosaink elégedettségét. Az Erste Bank a nehéz időkben is kiáll ügyfelei és dolgozói mellett, nem hagyja őket magukra.

– mondta Jelasity Radován, a pénzintézet elnök-vezérigazgatója.

Az Ersténél ősszel elindult a munkavállalói részvényprogram is. Szeptemberben 350 euró értékű részvényjuttatást kapott az osztrák anyabank értékpapírjából minden jogosult munkavállaló. A bank átvállalta a részvényjuttatáshoz kapcsolódó adó és járulékterheket is.

Mindezeken túl továbbra is működik a bank egyedülálló lojalitás programja, az Erste Care. A rugalmas, több elemében is szabadon variálható programon belül az idő előrehaladtával, négy lépcsőben nő a választható juttatások köre, amelyek mind a kollégák magánéletben való kiteljesedése és segítése köré épülnek. Az Erste Care egyik fontos és közkedvelt eleme a szabadidő, amelybe az éves rendes szabadságon felül biztosított szabadnapokon túl beletartozik az alkotói szabadság, amely a mérföldkövek előrehaladtával 1, 2, vagy 4 hét extra szabadságot jelent. A másik fontos elem az egészségbiztosítás, illetve később annak kiterjesztése a munkavállaló családjára is, vagyis egyfajta segítség, hogy kevesebb problémával kelljen megküzdeni a mindennapokban.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...