Kövesse Facebook oldalunkat!

Légrádi Ildikóval készítettünk interjút, aki mérnök, képi kifejezéspszichológiai szaktanácsadó, párkapcsolati coach, mentálhigiénés szakember és akinek két könyve jelent meg neves kiadók gondozásában. Első könyvében – a Szerelemkonyhában – a gasztronómiát ötvözte a hogyan kerüljünk közelebb a párunkhoz témával. A második könyvében a párkapcsolati élet folytatásaként pedig szerelmük gyümölcse – a gyermek – kapott szerepet; a könyv sorait olvasva egyébként saját gyermeki énünkhöz is hidat építhetünk.
Légárdi Ildikó idén a Seychelle-szigeteken járt, így kiváncsiak voltunk rá, vajon hogyan telik a vakációja egy olyan embernek, akinek az élet- és szemléletmódjára egyszerre jellemző a felfedezés és a kalandvágy, illetve a nyugalom és a harmónia. Légrádi Ildikó korábban az OTP Garancia Biztosítónál dolgozott befektetési szaktanácsadóként, így számára az előrelátás és a felelős tervezés még egy utazás során sem maradhat el – persze ahogy mondja, kellő spontaneitás mellett.

Először is Ildikó, érdemes most utaznunk?

Ha valamikor, akkor a mostani világban különösen fontos a kikapcsolódás, így ha lehetőséget találunk rá, igen, mindenképpen érdemes. Nehézségek mindig jöhetnek az életben és sokan ezekből az élményekből, emlékekből táplálkozunk, gyűjtünk erőt, hogy aztán megújulva álljunk az újabb kihívások elé vagy a sokszor monotonnak érzett napirendbe felfrissülve, esetleg új ötletekkel, motiváltan érkezzünk vissza.

Fotó: Légrádi Ildikó.

Hova javasolná az utazást, ha általánosságban beszélünk?

Szerintem konkrét, mindenkire igaz hova nincsen, hiszen mindenkinek más úticél jelenthet örömet, értsük hely vagy időtartam szempontjából. Hiszen nem mindenki vágyik a trópusokra, ahogyan nem mindenki szeret romantikus utcácskákban sétálni, télen a hegyekben síelni vagy terepjáróval átkelni a sivatagon, esetleg órákat cserkelni a vadak nyomán, vagy várni néhány horgászbot mellett.

Nekem mindegyik része volt az életemnek, de ami esetleg mára már kevésbé, azokra is jó visszagondolni. Mindamellett nem baj, ha változunk, ha új dolgok felé is nyitunk.

A nyitottság új élményeket, sokszor újabb emberi kapcsolatokat, szemléletváltást hoz magával, miközben van, hogy bizonyos képességeinken is fejleszt.

– mutat rá Légrádi Ildikó.

Fotó: Légrádi Ildikó.
Fotó: Légrádi Ildikó.
Fotó: Légrádi Ildikó.

Az időtartam pedig szintén eltérő igényeket mutat, hiszen van akinek egy délután is elég, hogy kilépjen a komfortzónájából és kicsit eltávolodjon a hétköznapi rutintól, míg mások fél napot vagy akár többet is képesek az óceán felett utazni, vállalva minden kényelmetlenségét annak.




Ön hogy élte meg a hosszú utazást a Seychelle szigetek felé?

Nekem ilyenkor mindig a cél lebeg a szemem előtt. Gondolatban elfogadom és felkészülök rá, hogy ez ezzel jár, ilyen hosszú lesz, mert tudom, milyen élményekkel térek majd haza. Mindenkinek más a tűrőképessége, emiatt is mondom, hogy az igényeinkhez mérten érdemes úti célt választanunk, amihez jó, ha van utazással kapcsolatos tapasztalatunk, önismeretünk.

Nekem például a hosszas autós utazás sem jelent gondot, mert akkor bármikor bárhol megállhatok, sok várost és természeti csodát fedezhetek fel útközben, de sokan inkább repülőre ülnek, és csak az adott városban bérelnek autót. Megértem ezt is, és előnye, hogy időt spórolunk vele, amit helyben tudunk eltölteni.

Mégis, azt azért tegyük hozzá, hogy a trópusi világot, így azok gyümölcseit sem a “szomszédban” találjuk meg, amik egy részéről az egyik korábbi könyvemben is írtam. Például kedvencemet, a papayát is itt látthattam először fán.

Fotó: Légrádi Ildikó.
Fotó: Légrádi Ildikó.

A Seychelle szigeteken három szigeten is járt. Milyen tapasztalatai voltak az utazást és az ott töltött élményeket illetően?

Mindhárom szigeten 3-3-3 napot töltöttünk el, és egyiket sem lett volna érdemes kihagyni. Lássuk hát a három szigetet!

Fotó: Légrádi Ildikó.

Mahé

Mahé a maga 154 km2-vel országuk legnagyobb szigete, ahol a világ legkisebb fővárosa is található, Victoria. A sziget változatos partjai legtöbb esetben autóval jól megközelíthetőek, amit akár jelentős kaució nélkül a reptéren is felvehetünk, és a hajókikötőben hagyhatunk, ahonnan vízen utazhatunk a többi szigetre tovább.

Ha taxival közlekedünk, alkudni azért érdemes, mert tapasztalataink szerint mindig magasabb árat mondanak, mint amiért általában viszik az utasokat. Ha bérelünk, a benzinmutatóra érdemes odafigyelnünk, mert bár találni benzinkutat elérhető távolságban, azért van hogy a partokon egyikről a másikra haladunk, a trópusi dzsungelben egyre beljebb vagy a hegyekben egyre feljebb vágyunk és nem biztos hogy épp arra találunk, amikor szükség van rá. Az utak nagyon keskenyek, sok helyi gyalogos sétál faluról falura az utakon, miközben azok széle sokszor meredek, amin nem nehéz a kanyarokban kicsúszni. Ez és a bal oldali közlekedés azért gyakorlott sofőrt kíván.

Egyébként mindenki kedves volt a szigeten, mosolyognak, sokszor csoportosan énekeltek az autóik platóján – ami lazasághoz képest a rendőrök felhívják a biztonsági övre a figyelmet, de inkább csak figyelemfelkeltő szigorral, mintsem valódival. Viszonylag kevés éttermet találni szétszórtan a szigeten, és több napokra is szokás bezárniuk, emiatt van, hogy hosszasabban kell egy egy vacsorához autózni.

Fotó: Légrádi Ildikó.

Praslin

A második sziget, ahová utaztunk Praslin volt, hajóval Mahéról körülbelül egy órányira, ahol helyben, így közvetlenül a szállodától bérelhettünk autót. Mert a Belső-Seychelle-szigetek második legnagyobb szigetéről beszélünk, az autóbérlést szerintem szintén itt is kár kihagyni.

Tapasztalataim szerint, van valami varázslatos érzés abban, ahogy szabadon autózunk át a dzsungelen az aszfaltozott utakon, vagy ahogyan random módon napról napra tartunk egyik partról a másikra, amellett, hogy így senkire sem kell várnunk, senkihez sem kell alkalmazkodnunk a szeretteinken kívül.

Persze megértem, ha valaki jobbnak érzi csoportosan vagy idegenvezetővel felfedezni a különféle helyeket, főleg, ha így érzi biztonságban magát vagy esetleg mások ismeretei segítik, hogy a legtöbbet hozza ki az adott utazásból. Végül bárhogy is megy oda az utazó, az Anse Lazio-t a leghíresebb strandjukat biztosan nem fogja kihagyni, hiszen sokak szerint a legszebb, így biztosan fogják ajánlani.

Ami engem megfogott, az a homok színe. Mert bár minden sziget szinte minden partján teljesen eltérő, magasan a legkülönlegesebb szemcséjű és színű itt volt – ami messzebbről a vizes homokra emlékeztet, közelről viszont annyira sokszínű, hogy szinte el lehet veszni benne.

Na de, ha ezen a szigeten a mesés Indiai-óceánban úszástól, abban lebegéstől, amellől egyszer valami rabul ejtően el tudott csalogatni, akkor az a Vallée de Mai természetvédelmi terület, amiben öt endemikus pálmafajta is megtalálható – legismertebb köztük a Coco de Mer, a világ legnagyobb termésű (akár húsz kilogrammot is elérő) kókuszpálmája. Fél napon át nem tudtam betelni a hatalmas pálmák látványával, a szabadon élő Seychelle-szigeteki papagáj hangjával, a különleges kis hüllők felfedezésével a fák törzsein vagy sziklákon, köveken. Ahogy már az egyik posztomban is írtam; valósággal úgy éreztem, körülölelt ott az élet.

Fotó: Légrádi Ildikó.
Fotó: Légrádi Ildikó.
Fotó: Légrádi Ildikó.

La Digue

Harmadik és egyben utunk utolsó szigete La Digue volt, amely nevét 1768-ban a francia felfedezők hajójáról kapta. A sziget mindhárom közül a legcsendesebb, ahol ha akarunk sem tudunk autót bérelni, a turisták és a helyiek is biciklivel járnak, amire számos szolgáltató ad – szinte már a kikötőben – lehetőséget. Szó szerint – mégis a sziget hangulatához illő módon – azonban mégsem a legcsendesebb, hiszen az előző kettővel szemben itt bőven lehet éttermeket találni, és szinte minden helyi dalolva éli életét, a bárokból, éttermekből pedig egyébként is sokfelé szól a zene.

A sziget másik arca azonban maga a nyugalom, hiszen ha kicsit kintebb megyünk, biztosan találkozunk aldabrai szárazföldi óriásteknőssel, aminek a puszta látványától is lelassul az élet. A turisták óvatosan körül állják, a helyiek pedig ételekkel édesgetik magukhoz őket. A kóborkutyák, ahogyan a többi szigeteken is, itt szintén együtt élnek a lakosokkal, annyira hogy legtöbbször a nyitott éttermek teraszain ételt kérnek. Elnézve őket az jutott eszembe, hogy itt valahogy együtt élnek a helyiek a természettel. Mi pedig annyira ráhangolódtunk az életstílusukra, hogy utolsó nap azon kaptuk magunkat, hogy a cipőt a hotelben hagyva mezítláb vágunk át a dzsungel egy tartalmas részén, és hiába esteledett ránk, a helyzet végül életem legszebb élményét produkálta.




Mi a helyzet a kígyókkal-békákkal és más ragadozókkal? Vannak arrafelé veszélyes élőlények?

Nincsenek. Az itt élő háromféle kígyó egyike sem veszélyes, ami szintén igaz a pókokra is, nagymacskák pedig nincsenek. A hatalmasra növő és van ország, ahol bivalyt is zsákmányolni képes bordás krokodil pedig, köszönhetően az emberi beavatkozásnak a szigeteken már évszázadokkal ezelőtt kihalt.

Maradt tehát a vadon zajának izgalma, előtte a mesés partok látványa a lemenő napban – így a Grand Anse, a Petite Anse és az Anse Cocos, amikért érdemes ezt a fel és le, pálmák mellett sokszor sziklákon, tűlevelűek és tobozok útvonalán túrázást bevállalni. Igaz, hogy az ilyen élmények eddig sem álltak távol tőlem, de mezítláb természetesen nem ajánlom, főleg mert estefelé rengeteg páncélos rák szaladgál és egyre azért nekünk is sikerült rálépnünk.

Fotó: Légrádi Ildikó.

Ennyi tapasztalattal és három szigetet látva biztonságos helynek tartja? Választaná-e újra ezt az úticélt?

Igen. Az eddigi utazásaim és az itt tapasztaltak nyomán, azaz az emberek segítőkészségét, a rendőrök jelenlétét elnézve a természeti adottságokkal, én az egyik legbiztonságosabb trópusi országnak mondanám. A helyiek 3 nyelven beszélnek, a sajátjuk mellett angol és francia nyelven is.

Egy dolgot sajnáltam csupán, mégpedig hogy 18 órakor sötétedik, de a szinte állandó 32 fokos hőmérséklet, a kb. 29 fokos víz kárpótolt minket. Sőt, az egyik esti fürdőzés világító krilleket – azaz apró kis rákokat vonzott körénk, ami a víz alatt a sötétben hihetetlen látványt nyújtott, és mert rajtunk kívül senki sem volt a parton, abban a csendben úgy éreztem, mintha megállt volna velünk az idő.

Szó szerint egy álmom vált valóra ezekben a pillanatokban, de aki látta a Kék Laguna című filmet biztosan tudja miről beszélek, vagyis ugyanezt a lenyűgöző csillogást idézi most fel.

A szigetek meseszerű és változatos partjai magukért beszélnek, zöld részeiben megtaláljuk a vadon izgalmát, ahol sokunk kiélheti kalandvágyát. Igen, határozottan újra ezt választanám

– zárja gondolatait Légrádi Ildikó.

Légrádi Ildikó.
Fotó: Légrádi Ildikó.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...