Áprilisban 9,5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Leginkább az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett. Egy hónap alatt 1,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak – közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal.
Az éves maginfláció 10,3 százalékosra emelkedett a márciusi 9,1 százalékról. Az élelmiszerek ára 15,6 százalékkal emelkedett, ami 2,6 százalékponttal magasabb a márciusi drágulásnál. Ezen belül:
- A margarin ára 38,0 százalékkal lett magasabb a tavaly áprilisinál, ami 4,4 százalékponttal élénkebb a márciusi éves emelkedésnél, miután egy hónap alatt 4,3 százalékos volt a drágulás.
- A sertéshús ára 9,8 százalékkal lett magasabb márciusi szintjénél, ezzel éves összevetésben 9,6 százalékkal drágult, ami 6,1 százalékpont élénkülés a márciusi üteméhez képest.
- A marhahús ára hasonlóképpen 9,8 százalékkal emelkedett áprilisban és 28,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintjét, amivel 10,8 százalékponttal lendült feljebb a márciusban mért éves drágulásánál.
- A baromfihús árának éves emelkedése 8,1 százalékponttal 29,5 százalékosra gyorsult, mivel áprilisban 8,3 százalékkal ment feljebb az ára.
Tavaly áprilishoz viszonyítva
A tavaly áprilisihoz viszonyítva a kenyér ára is 29,5, az idényáras élelmiszereké 17,4 százalékkal nőtt, a burgonya ára 27,3 százalékkal emelkedett, a friss zöldségeké 18,0, a gyümölcsöké átlagosan 12,4 százalékkal.
A dohányáruk ára 3,9 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, míg márciusban 7,7 százalékos volt az emelkedés, a szeszes italok ára 6,7 százalékkal emelkedett.
Az üzemanyagok ára 12,7 százalékkal emelkedett, 1,3 százalékponttal jobban a márciusinál.
A tartós fogyasztási cikkekért 11,1, ezen belül a konyha- és egyéb bútorokért 17,8, a szobabútorokért 17,3, a használt személygépkocsikért 14,7, az új személygépkocsikért 10,6 százalékkal, a kerékpárokért 16,1 százalékkal kellett többet fizetni.
Az egyéb cikkek, üzemanyagok áremelkedése átlagosan 10,0 százalékos volt. A lakásjavító és -karbantartó cikkek ára 25,3, az állateledeleké 19,8 százalékkal lett magasabb.
A szolgáltatások díja 6,3 százalékkal emelkedett, ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás 19,5, a járműjavítás és -karbantartás 14,6 százalékkal került többe, de ide tartozik az autópályadíj, gépjárműkölcsönzés és parkolás tarifáinak átlagosan 42,1 százalékos emelkedése.
Az előző hónaphoz mérve
Az előző havihoz mérve az élelmiszerek 3,4 százalékkal drágultak a tojás ára 14,7, a párizsi, kolbászé 6,2, a sajté 5,9, a margariné 4,3, a tejtermékeké 3,6 százalékkal nőtt. A ruházkodási cikkek ára 2,7, a tartós fogyasztási cikkeké 1,7 százalékkal nőtt, utóbbin belül a konyhai és egyéb bútorok 3,0, a szobabútorok 2,4, az új személygépkocsik 2,2, a használt személygépkocsik 1,5 százalékkal drágultak. A lakásjavító és -karbantartó cikkek ára 5,0 százalékkal emelkedett egyetlen hónap alatt. A szolgáltatásokért 0,7, ezen belül a belföldi üdülésért 2,0, a lakásjavítás és -karbantartásért 1,9 százalékkal kellett többet fizetni.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.