Kövesse Facebook oldalunkat!

Márciusban már egy tucat bank változtatott a jelzáloghitelek kondícióin a money.hu kamattükrének összesítése szerint. Bár a kamatemelkedés egyelőre csak egyes szegmensekben mutatkozik, az MNB irányadó kamatának múlt heti 75 bázispontos emelése után a következő hetekben minden konstrukcióra kiterjedően általánossá válhat.

Ahogy az várható volt, március első hetében eddig már egy tucat bank jelentett be kamatváltozás a jelzáloghiteleknél. Meglepően hat, hogy a piaci kamatozású lakáshitelek esetében az év harmadik hónapjában eddig visszafogott volt a kamatok emelkedése. Ugyanakkor a money.hu szakértői arra figyelmeztetnek, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) múlt heti, közel évtizedes csúcsot jelentő, egy lépésben megtett 75 bázispontos kamatemelését aligha tudják szó nélkül hagyni a bankok – főleg, ha a forint árfolyamának védelmében a jegybank az irányadó kamat további emelésére kényszerül a következő napokban.

Termékcsoportokban emelők

Március 1-től a CIB Banknál az 5 és 10 éves Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel (MFL) kölcsönök kamata 0,15 százalékponttal lett magasabb, a 10 éves MFL kamata így 6,02 százalékról 6,17 százalékra emelkedett. Ezt a kamatot kell megfizetniük a jövőben azoknak az ügyfeleknek is, akiknek kölcsöne (a feltételek nem teljesülése miatt) kikerül az NHP Zöld Otthon Programból.

A K&H Banknál az üzleti feltételű és az MFL konstrukciókban a leggyengébb (K6) ügyfélminősítéssel bíró ügyfelek kamata emelkedett. Ezek az ügyfelek márciustól 5 éves kamatciklusra 8,09, 10 évre 8,25 százalékon kaphatnak kölcsönt a banknál, míg a 20 évre fix konstrukciók esetében 8,42 százalék a kínált kamat.

Márciustól a lakáshitelek fix kamatozású lakáshitelek kamataihoz nem nyúlt az OTP Bank, ám emelte a szabad felhasználású jelzáloghitelek kamatát. Az 5 évre fix törlesztést biztosító konstrukció 15, a 10 és 20 éves fix kamatozású hitelek kamatát 50 bázisponttal emelték, amely okán például a Fix10 szabadfelhasználású jelzáloghitel a felveendő összeg függvényében 8,35-9,76 százalékos kamat mellett érhető el kedvezmények nélkül.

Az Erste Banknál a 6 hónapos BUBOR referenciakamat emelkedése miatt emelkedtek az áthidaló hitelek THM értékei.

Márciustól már a Raiffeisen Bank is kínál 20 évre fix kamatozást biztosító lakáshitelt az ügyfeleinek. Az új futamidőre kínált kölcsön kamatkondíciói megegyeznek a 10, valamint a 15 éves végig fix termékekével, azaz az ügyfelek 7,91-8,88 százalékos kamat mellett biztosíthatják be a fix törlesztőrészletet a futamidő végéig.

Az MKB Bank a Budapest Bankkal a jövő hónapban megvalósuló egyesülés előkészületeként március hónapra felfüggesztette a támogatott konstrukciók – Babaváró, CSOK, NHP Zöld hitel -, valamint a fogyasztóbarát lakáshitelek értékesítését. Az otthonteremtő hitelek kamata a referenciakamat változás miatt itt is emelkedett. A Budapest Banknál ugyanakkor március 7. hétfőtől az 5 éves és a végig fix MFL kölcsönök 50, a 10 évre fixált fogyasztóbarát lakáshitelek kamatai 30 bázisponttal emelkedtek. A bank 2-ről 3 millióra emelte a minimálisan igényelhető összeget, s a korábbi 10 helyett immár 12 milliót kell igényelni ahhoz, hogy kedvezőbb kamatot kapjunk. A legjobb kamatot a végig fix konstrukcióban kapjuk, ennek értéke 12 millió forint feletti igénylés esetén 5,99 százalék.

A kamattámogatott hiteleknél nincs megállás, de ez kevésbé az ügyfélnek fáj

A Takarékbanknál az Otthonteremtési hitelek kamattámogatást követő időszakára érvényes Takarék Ötös Otthon hitel kamata 7,09 százalékról 7,59 százalékra emelkedett. A bank a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek (MFL) esetében a referenciakamatok emelkedését a hitelhez kapcsolt kedvezmények hasonló mértékű emelésével ellensúlyozta, így az összességében az MFL hitelek akciós és kedvezményes kamatai és THM-je nem változott. Ugyanakkor a jogszabály által előírt reprezentatív példák adatai szerint hiába nem változtak a Takarék Ötös, Tízes, Fix15-ös és Fix20-as jelzáloghitelek kamatai és THM-értékei, az MFL termékkel együtt a feltüntetett havi törlesztőrészlet és a teljes visszafizetendő összeg kis mértékben emelkedett.

A Gránit Bank és az UniCredit ebben a hónapban eddig csak a referenciakamat változását vezette át az otthonteremtő hitelek kamataiba, ám ez egyelőre csak az egyre nagyobb összegű kamattámogatást fizető államnak fáj. Az ügyfelek számára a támogatott konstrukciók továbbra is stabil olcsó kamat mellett elérhetőek, amit a folyósításon belüli térnyerésük is jól mutat.

A MagNet Bank csak a változó kamatozású, 6 hónos BUBOR szintjéhez kötött lakáshitelének kamatát emelte, 10,2 százalékról 10,6 százalékra, az 5 évre fixált kölcsön továbbra is 7,4, a 10 évig fix törlesztőrészletet biztosító kölcsön 7,9 százalékos kamat mellett érhető el a MagNet Banknál. A hamarosan a MagNethez kerülő Sopron Banknál a referenciakamatok emelkedése után az otthonteremtő kamattámogatott hitel 1 és 5 éves kamatperiódussal egyaránt 6,68 százalékos Teljes Hiteldíj Mutató (THM) mellett igényelhető.

Személyi hitelek: lassan, de nagyot lépnek

A személyi hitelek piacára továbbra is a lomha mozgás jellemző. Márciusban eddig csak a CIB Bank jelentett be emelést, a változás ott sem mindenkit érint. A bank ugyanis nem a standard kamatot emelte – az továbbra is továbbra is 18,99 százalék -, hanem az egyes díjcsomagokhoz kapcsolt kedvezmény mértékét csökkentette. A munkabér átutalás összegéhez kötött konstrukcióban az alapszintű kamatkedvezmény mértkel 7,5 százalékpontról 6,09 százalékra csökkent, így a fizetendő kamat 11,49 százalékról 141 (!) bázisponttal 12,9 százalékra ugrott. A minimum 250 ezer forintos jövedelmet felmutató AKTIV250 kategóriában a kamatkedvezményének mértékének csökkenésével a kamat 91 bázisponttal 7,99 százalékról 8,9 százalékra nőtt, 7 millió forintot meghaladó kölcsönnél ennél 1 százalékkal kisebb, 7,99 százalékos kamatot kell fizetni, amely 50 bázispontos kamatkedvezmény csökkenést jelent. A 450 ezer forintos nettót felmutató ügyfelek, illetve a Magnifica csomagra jogosultak kedvezményei nem módosultak, így a kamat sem emelkedett.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...