Kövesse Facebook oldalunkat!

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) adatai szerint január 31-én éjfélkor nagyjából 2,8 millió, a 2021-es évre megváltott éves országos és megyei autópálya-matrica érvényessége jár le, és ez a nap a mentességek és kedvezmények igénybevételéhez kapcsolódó bejelentési határidő is.

A NÚSZ szerdai MTI-nek küldött közleménye arra figyelmeztet, hogy sokan hagyják az utolsó pillanatra az új éves úthasználati jogosultságuk megvásárlását, január utolsó két napján rendre 200 ezer körül van az éves országos és megyei matricavásárlások száma.

Megközelíti már az egymilliót az idei évre érvényes éves országos és megyei autópályamatrica-vásárlások száma, eddig nagyjából 300 ezer éves országos és több mint 700 ezer megyei vignettát vettek – közölte Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója a közleményben. Hozzátette: ez azt is jelenti, hogy a tavalyi évre értékesített éves vignettamennyiség 65 százalékát még nem vették meg a közlekedők.

Január 31-e fontos határidő az úthasználati díjfizetéshez kapcsolódó mentességek és kedvezmények megújítása szempontjából is: eddig kell benyújtani az ezek igénybe vételéhez szükséges kérelmet a közlekedési igazgatási hatósághoz (járási hivatal, kormányablak), vagy a Belügyminisztérium Nyilvántartások Vezetéséért Felelős Helyettes Államtitkárságához.

A mentesség például olyan járművekre vonatkozik, mint a hazai rendvédelmi szervek által üzemben tartott, vagy megkülönböztető jelzés használatára jogosult gépjárművek.

A kedvezmény pedig a nagycsaládosokat és a mozgáskorlátozottakat érinti, ők a D2 díjkategóriába tartozó személygépkocsijukkal D1 díjkategóriájú e-matrica megváltásával használhatják a díjköteles úthálózatot. A részleges díjmentességhez kapcsolódóan a január 31-i határidő a nagycsaládosokat érinti, míg a mozgáskorlátozottak esetében nem szükséges a bejelentést évente megújítani, mert az ő jogosultságuk a mozgáskorlátozott parkolási igazolvány visszavonásával, illetve a nyilvántartásból történő törléssel szűnik meg.

Autópálya-matrica vásárlásához a szolgáltató a saját, mobiltelefonra is optimalizált ematrica.nemzetiutdij.hu oldalát ajánlja. Itt a vignettát kényelmi díj nélkül lehet beszerezni, és a vásárlást igazoló bizonylatot sem kell megőrizni a matrica érvényességének lejárta után két évig.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...