A múlt év novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 482 400, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 320 800 forint volt, mindkettő 10,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A tizennégy éves csúcsra ugró 7,4 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek 2,5 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel azelőtt.
A bruttó kereset mediánértéke 375 600 forint volt, 8,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
A vállalkozások körében a bruttó keresetek 8,8, a költségvetésben – az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseinek köszönhetően – 11,1 százalékkal nőttek.
A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 409 600 forintra becsülhető, 8,7 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.
A múlt év január-novemberében a bruttó átlagkereset 433 800, a nettó átlagkereset 288 500 forintot ért el, mindkettő 8,6 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.
- A feldolgozóiparban 8,3, az építőiparban 10,8 százalékkal nőttek a keresetek és 447 700, illetve 339 400 forintot értek el.
- A kereskedelemben 399 800, a szálláshely szolgáltatás és vendéglátás területén 261 200 forint volt a novemberi bruttó átlagkereset 9,3, illetve 10,3 százalékos növekedéssel.
- Az infokummunikációs szektorban elért 749 300 forintos bruttó átlagkereset, meghaladta a pénzügyi, biztosítási szektor 738 600 forintos átlagát, ami a 12,4 százalékos növekedésnek köszönhető a 7,3 százalékkal szemben.
- Az egészségügyben 584 100 forint volt az átlagkereset, az oktatásban 437 400 forint, ami 9,9 százalékkal nagyobb az előző novemberinél.
- A közigazgatás és védelem területén 9,4 százalékos emelkedéssel 609 300 forintot ért el az átlagkereset.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.