Kövesse Facebook oldalunkat!

Florin Citu román miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy több vizsgálat lefolytatását kérte a legnagyobb román biztosító, a City Insurance fizetésképtelenné nyilvánítása ügyében, amelynek működési engedélyét pénteken vonta be a bukaresti pénzügyi felügyelet.

A piacvezető biztosítótársaság mintegy 3 millió ügyféllel rendelkezik, a gépjárműfelelősség-biztosítás piacán 45 százalékos részesedéssel bír.

A kormányfő közölte, hogy a szerdai kormányülésen elfogadtak egy sürgősségi kormányrendeletet, amely szavatolja, hogy “egyetlen biztosított se szenvedje meg ezt a csődöt”.

A rendelet értelmében a kormány lehetővé tette, hogy a biztosítottak állami garancialapja a működési engedély bevonásáról szóló rendelkezés megjelenésétől számított 60 napon belül elkezdhesse fizetni a kárigényeket. Az eddigi hatályos jogszabályok szerint a garanciaalap csak a csőd megállapítása után rendezhette volna ezeket. A pénzügyi felügyelet egyelőre fizetésképtelenné nyilvánította a biztosítót, és kérte, hogy az illetékes bíróság állapítsa meg a csődöt. Ez a jogi eljárás azonban elhúzódhat, ezért fogadta el a rendeletet a kormány – ismertette.

Citu elmondta, azért kért vizsgálatokat, mert nehezen tudja elhinni, hogy több éven át a különböző ellenőrzéseket végzők nem vettek észre semmi rendellenességet a biztosító pénzügyeiben.

Vissza kell nézni, hogy a pénzügyi felügyelet hogyan tett eleget ellenőrzési kötelezettségének az elmúlt években. Ugyanakkor azt is jelezte, hogy a pénzügyi felügyelet a parlament ellenőrzése alatt áll, és reményét fejezte ki, hogy parlamenti vizsgálóbizottság is alakul az ügyben – tette hozzá.

A fokozottan koncentráltnak számító román biztosítópiacon ez már az utóbbi évek negyedik csődje lehet, miután 2015-ben és 2016-ban a két legnagyobb román biztosító, az Astra és a Carpatica, tavaly pedig a CertAsig ment tönkre. A román gazdasági sajtó becslése szerint a City Insurance várható csődje félmilliárd euróba kerül az államnak.

Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...