Kövesse Facebook oldalunkat!

Vasárnap többfelé is több eső hullott egyetlen nap alatt, mint a júliusi havi átlag – tette közzé az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a Facebook-oldalán.

Múlt héten megjelent cikkében Lakatos Mónika, a meteorológiai szolgálat éghajlati szakértője arról írt, hogy az idei június a legszárazabb és a harmadik legmelegebb június volt 1901 óta Magyarországon.

Most a meteorológiai szolgálat azt közölte, hogy országos átlagban a július biztosan nem lesz a legszárazabb 1901 óta. Vasárnapra az egész országra másodfokú figyelmeztetést adtak ki a rövid idő alatt várható jelentős mennyiségű csapadék veszélye miatt. A legtöbb csapadék Győrben esett, több helyen 80-85 milliméternyi, az egyetemi mérőállomáson pedig 88 milliméternyit mértek.

Kitértek arra is, hogy sok helyen (főként az ország déli felén) semmi eső nem volt, míg másutt, akár a közelben 30-60 milliméter vagy annál is több hullott, helyenként jégesővel (jellemzően borsónyi, néhol cseresznyényi méretű jéggel).

A maximumhőmérsékletben is nagy volt a különbség vasárnap: Győr környékén mindössze 22-23 Celsius-fok körül alakult a csúcs, míg az Alföld döntő részén (ahol voltak) a zivatarok előtt igazi kánikula volt – fejtették ki.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfői, az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: napközben elsősorban az Alföldön és az Északi-középhegységben, kisebb eséllyel a Dunántúl keleti felében alakulhatnak ki zivatarok. A legintenzívebb cellákat viharos (60-70 kilométer/órás) széllökés, 1-2 centiméter körüli jeget hozó jégeső és intenzív csapadékhullás (lokálisan akár 20 milliméternél is több eső) kísérheti. Estére fokozatosan lecsengenek a zivatarok, legtovább az Északi-középhegység térségében maradhat aktív a légkör.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy ismét fokozódik a hőség, a délkeleti megyékben a napi középhőmérséklet már meghaladhatja a 27 fokot is.

Az országos előrejelzés szerint a hőmérséklet kora délután 27 és 34 fok között valószínű, a Tiszántúlon lesz a legmelegebb. Késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő.

Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...