Kövesse Facebook oldalunkat!

Színházi estek várják a nézőket négy augusztusi estén a balatonfüredi Kisfaludy Színház szervezésében a Balaton-parti városban. A rendezvénysorozat első előadását jövő csütörtökön láthatja a közönség – tájékoztatta hétfőn az MTI-t a színház művészeti vezetője.

Kéri Kitty elmondta, hogy bár az élet nagy kérdéseit feszegetik a darabok, mégis szórakoztató nyári estére számíthat, aki jegyet vált az előadásokra. Elsőként Abe Burrows Kaktuszvirág című művét láthatja a közönség, amely az Orlai Prudukció vendégjátéka, a darab rendezője Novák Eszter.

Az előadás főszereplője Julien, a fogorvos, aki családot hazudik magának, hogy ne kelljen elköteleződnie. Amikor végül mégis nősülne, korábbi hazugságai miatt nehéz helyzetbe kerül.

Másnap mutatják be Yasmina Reza Egy élet háromszor című művét, a kaposvári Csiky Gergely Színház és a balatonfüredi Kisfaludy Színház koprodukciójában, Bakos-Kiss Gábor rendezésében. Az anyai ágon magyar származású, francia írónő alkotása két értelmiségi házaspár kapcsolatát járja körül. A hétköznapinak induló történetet háromszor nézhetjük meg egymás után, mindháromszor más nézőpontból.

Joe DiPietro Ügyes kis hazugságok című művét láthatják az érdeklődők augusztus 11-én a kaposvári Csiky Gergely Színház és a balatonfüredi Kisfaludy Színház koprodukciójában. A darab egy válságba jutott házasságról szól, váratlan fordulatokkal tűzdelve.

Az utolsó színházi este augusztus 15-én lesz. Gyárfás Miklós Tanulmány a nőkről című művét láthatják a nézők, amely a kaposvári Csiky Gergely Színház vendégelőadása Tasnádi Csaba rendezésében. A darabban három korosztályhoz tartozó nő készül válóperes ügyvédhez. Az előadások a Balaton Szabadidő és Konferencia Központ Szabadtéri Színpadán láthatók majd este fél kilenctől.

Nyitókép: Summary.hu / Kocsis Ferenc Árpád

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...