Kövesse Facebook oldalunkat!

A nyugdíjbiztosítási szerződésre befizetett díjak után járó adókedvezményt 2015-ben még csak alig 90 ezren vették igénybe. Tavaly viszont már több mint 243 ezren éltek az adóvisszatérítés lehetőségével. Idén csupán néhány hetük maradt azoknak, akik még nem használták ki ennek kereteit, de élni kívánnak vele – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége.

A pénzügyi tudatosság egyik leglényegesebb eleme az öngondoskodás. A hosszú távú, időskorra szóló döntések meghozatalakor érdemes figyelembe venni a nyugdíj célú megtakarítások után járó adókedvezményt is. 2014 óta a nyugdíjbiztosítások díjai után adókedvezmény vehető igénybe, ami a befizetések 20 százaléka, maximum 130 ezer forint. A kedvezmény kezelésének módja is az öngondoskodást segíti, az adóból visszajáró összeget ugyanis az adóhivatal a biztosítónál vezetett számlára utalja, ezzel is növelve az időskori megtakarítás összegét.

Mivel a törvény csak a tárgyévben történő befizetésekre teszi lehetővé a visszatérítést, év végén jellemzően rengeteg ügyfél igyekszik eseti befizetésekkel maximalizálni az adókedvezmény összegét, illetve az új biztosítások kötése is látványosan megugrik ilyenkor.

KORÁBBAN ÍRTUK

Az Allianz Biztosító lett az olimpiai és paralimpiai játékok biztosítási partnere!

Január 1-jén hivatalosan is kezdetét vette az Allianz, valamint az olimpiai és paralimpiai mozgalmak közötti nyolcéves globális együttműködés, amely a paralimpiai mozgalommal 2006 óta fennálló közös munka örökségét viszi tovább.

MABISZ: Figyeljünk, mert kár esetén sokba kerülhet az alulbiztosítottság

Az alulbiztosítottság jelenti a vagyonbiztosítások legnagyobb kockázatát. Márpedig mind a vállalkozói, mind a lakásbiztosítási szerződések esetében gyakran fordul elő, hogy a vagyontárgy tényleges értéke meghaladja a szerződésben rögzített biztosítási összeget

A maximális adókedvezmény eléréséhez az kell, hogy a tárgyévben történő díjbefizetések összege legalább 650 ezer forint legyen. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai alapján a 2018-as adóévre vonatkozóan több, mint 243 ezren éltek az adóvisszatérítés lehetőségével, közel 11 milliárd forint összegben, ami fejenként átlag 45 ezer forint feletti adókedvezményt jelent. Az adóhatóság adatai szerint évről évre egyre többen igénylik a nyugdíjbiztosítások adókedvezményét és az összeg is folyamatosan nő.

Ez természetesen elsősorban azzal függ össze, hogy egyre többen választják a hosszú távú öngondoskodásnak ezen formáját. 2018-ban a rendszeres díjú nyugdíjbiztosítási szerződések száma közel 18 százalékkal, míg a díjbevétel 27 százalékkal nőtt. Az idei harmadik negyedéves adatok alapján a szerződésszám már átlépte a 324 ezret, ami az év végi hajrát követően, még konzervatív becslések alapján is meghaladhatja idén a 330 ezret. A nyugdíjbiztosítások kedvező hatása nem csak a díjbevétel növekedésén látszik, hanem egyéb pozitív trendeket is kirajzol. Az életbiztosítási piac folyamatos díjas díjbevételeinek mintegy 20 százaléka már ebből a biztosítási termékből származik. A rendszeres díjú termékek aránya az elmúlt időszakban stabilizálódott, nyugdíjbiztosítások esetében a szerződések 85 százaléka ilyen termék. Mindez jól mutatja, hogy a bevezetett adójóváírás lehetősége hatékonyan tudja ösztönözni a hosszú távú megtakarításokat, összhangban az előzetes várakozásokkal.

Kedvező tendencia az is, hogy az egyes szerződésekre jutó éves befizetések összege, vagyis az átlagdíj is évek óta növekszik az MNB statisztikái szerint. 2018 év végén a folyamatos díjas nyugdíjbiztosítási szerződések esetében 246 861 forint volt, amely összeg átlagosan több mint 49 ezer forintos adójóváírásra jogosít. Bőven van még tér tehát a maximális adójóváírásra jogosító befizetések eléréséhez.

Nyitókép: pexels.

Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...