Kövesse Facebook oldalunkat!

Több mint megkétszereződött az egymilliós négyzetméterár felett értékesített ingatlanok száma a tavalyi év első félévéhez képest, derül ki a Duna House elemzéséből. Az év második feléhez viszonyítva is erőteljes, 35 százalékos a növekedés. A nagyértékű ingatlanok a fővárosi belső kerületekben jelennek meg legnagyobb számban, de egyes Balaton-parti településeken és Debrecenben is egyre nagyobb számban fordulnak elő.

  • Korábban írtuk: Milliós négyzetméterárak: Ezekre figyelj, hogy a lakásbiztosításod kövesse a piaci árakat

Egymilló felett

Az áremelkedésnek és a nagyértékű ingatlanok piacának bővülésének köszönhetően, a kedvelt lokációk jó minőségű ingatlanjai már jóval milliós négyzetméteráron kelnek el.

  • Ilyen területek elsősorban Budapesten találhatók, azon belül is a pesti bevárosi kerületek (V., VI. és VII. kerület) egyes részei. A legdrágább kategóriában értékesített otthonok közel 47 százaléka ebben a három kerületben található. A XIII. kerületben is nagyobb számmal találkozhatunk prémium ingatlannal, ezek elsősorban a Duna-parti újépítésű fejlesztésekben találhatók.
  • A fővárosban népszerűek továbbá a budai kerületek bizonyos részei, ahol nagyobb számban találhatók millió forint feletti négyzetméteráron ingatlanok. Fővárosunk budai oldalán idén júliusban az ingatlanok közel 50%-a 800ezer forint feletti négyzetméteráron cserélt tulajdonost.
  • Vidéken elsősorban a Balaton a fő lelőhelye ezeknek az otthonoknak, különösen Balatonfüred és a déli parton Siófok emelkedik ki. A keleti országrészben Debrecenben találkozhattunk leggyakrabban ezzel az árkategóriával.

A Duna House tranzakciós adatai alapján országosan az ingatlanok már több mint 1,5%-a millió feletti négyzetméteráron cserél gazdát, ami bár még arányaiban nem jelentős, de hogy ha hozzávesszük, hogy a 800 ezer forint feletti ársávval együtt ez már az eladások közel 7%-át lefedi, akkor jól látszik, hogy folyamatos bővülés várható a legdrágább kategóriában.

– nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője.

Bővölő kínálat

A nagyértékű, prémium ingatlanok jelentős kínálattal vannak jelen hazánk ingatlanpiacán. A Duna House Prime kínálatában jelenleg több mint 200 darab 100 millió forint feletti ingatlan között válogathatnak az érdeklődők. Az eladó luxusingatlanok sorában ház, kastély és horgásztóval rendelkező birtok is található, a budai lakások és pesti penthouseok mellett. A legdrágább jelenleg egy szecessziós vadászkastély, amelynek ára 2 milliárd forint.

  • Korábban írtuk: Megéri-e vagy sem? Nyakunkon a milliós négyzetméterárak

Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...