Elismeréseket adott át a május 29-ei dunai hajóbaleset utasai, legénysége mentésében és a hajóroncs kiemelésében rendkívüli helytállást tanúsító szakembereknek, hatósági és civil személyeknek csütörtökön Budapesten a belügyminiszter.

Pintér Sándor a kitüntetetteket méltatva hangsúlyozta: el kívánják ismerni a Magyarország története legnagyobb polgári hajókatasztrófájának mentésében résztvevők áldozatos munkáját, az életmentést, az önkéntes segítséget és az elhunytak kutatását.

A balesetről felidézte: 22 nappal ezelőtt a Viking Sigyn 7-8 másodperc alatt maga alá gyűrte a Hableány személyhajót és a Duna medrének mélyére szorította. A hajón utazóknak a menekülésre csekély esélyük volt – tette hozzá.

A baleset utáni riasztást követően a mentésben ezer rendőr, 274 szolgálati jármű, helikopterek, drónok, a Terrorelhárítási Központ (TEK), a Honvédelmi Minisztérium (HM), a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF), az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) munkatársai, vízimentők, polgárőrök és önkéntes segítők vettek részt – idézte fel a belügyminiszter.

Emlékeztetett rá: a katasztrófában 25 ember életét vesztette, három áldozatot továbbra is keresnek, mindössze hét ember életét sikerült megmenteni. Pintér Sándor ezért a további feladatok között említett az eltűntek nemzetközi együttműködés keretében történő felkutatását.

Pintér Sándor belügyminiszter – Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A koreai érintettekre utalva kijelentette: “Magyarország számára fájó”, hogy az áldozatok közül 33-an vendégként, turistaként tartózkodtak az országban, egyúttal részvétét fejezte ki magyar kormány nevében a hozzátartozóknak és az ázsiai ország vezetőinek.

Pintér Sándor beszédében kiemelte: a kitüntetettek példaértékű kockázatvállalással, bátorságot, helytállást tanúsítva, “másokat elrettentő” természeti körülmények között, fáradtságot, félelmet nem ismerve dolgoztak.

Köszönetet mondott a koreai külügyminisztériumnak, az ország budapesti nagykövetségének, katonai attaséjának, valamint a hajó kiemelésében és az áldozatok felszínre hozásában részt vevő búvároknak.

Fegyelmezettségükkel, szakmai tudásukkal hozzájárultak a gyors és eredményes munkához.

– méltatta őket Pintér Sándor.

A belügyminiszter szintén köszönetét fejezte ki a mentésben résztvevő osztrák, cseh, norvég és szlovák szakembereknek, valamint a magyar tudományos élet szereplőinek, valamint a mentésben résztvevő civileknek.

A magyar társadalom egy emberként fogott össze, amit az a sodronykötél szimbolizál, amellyel sikerült kiemelni a sérült hajót.

– hangoztatta.

Pintér Sándor leszögezte: a baleset miatt indult büntetőeljárást le kell folytatni, a katasztrófához vezető “minden egyes részletet” fel kell deríteni.

A belügyminiszter Bártorságért érdemrenddel tüntetett ki hat civil búvárt és négy hatósági személyt. A rendkívüli helytállásért érdemrend arany fokozatában részesült Hajdu János, a TEK főigazgatója, a szervezet vezetőségének több tagja, valamint számos rendőr és katasztrófavédelmi beosztott mellett Gyenei Gyula, a Clark Ádám úszódaru kapitánya, az ütközés utáni mentést a környező hajókról végző hét civil és egy szabadnapos rendőr.

Az eseményen lejátszották az ütközést követő első, a rendőrség ügyeletére 21 óra 15 perckor érkezett állampolgári bejelentés felvételét és a roncs kiemelésének folyamatáról készült mozgóképeket. Az áldozatok emléke előtt egy perces néma felállással emlékeztek.

Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...