Magyarország belügyminisztere hivatalában fogadta a Koreai Köztársaság Magyarországra akkreditált nagykövetét, Kju Szik Chöt csütörtökön – közölte a Belügyminisztérium az MTI-vel.

A közleményben azt írták, Pintér Sándor részvétét nyilvánította az elhunyt koreai állampolgárok hozzátartozóinak, majd részletes tájékoztatást adott a szerda este történt hajóbaleset ismert körülményeiről, a hatóságok megtett intézkedéseiről és a mentési-kutatási folyamatról.

A koreai nagykövet személyesen is tájékozódott a folyamatban lévő mentési-kutatási tevékenységről a Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központban.

A közlemény szerint Kju Szik Chö azt mondta, 27 búvár érkezik a Koreai Köztársaságból Budapestre a magyar hatóságok kereső tevékenységének támogatására. Ezt a belügyminiszter köszönettel fogadta, és a Koreai Köztársaság segítségét kérte az áldozatok azonosításához.

KORÁBBAN ÍRTUK

Hajóbaleset: A Viking Sigyn és a biztosítója sem ismeri el a felelősségét

Nem hajlandó elismerni a felelősségét a Hableány sétahajóval történt katasztrófáért a Viking Sigyn tulajdonosa és a céget biztosító társaság sem - mondta Gulyás Krisztián ügyvéd, a Hableány elhunyt kapitányának jogi képviselője pénteken az M1 aktuális csatornán.

Dunai hajóbaleset: A Hableányt elsüllyesztő ukrán hajóskapitányt ismét letartóztatták

Letartóztatta a májusi dunai hajóbaleset ügyében megvádolt ukrán hajóskapitányt hétfőn a Pesti Központi Kerületi Bíróság - közölte a fővárosi főügyész az MTI-vel. A bíróság egyebek mellett azzal indokolta döntését, hogy ha a vádlott Ukrajnába szökne, országa nem adná ki más államnak saját állampolgárát.

Dunai hajóbaleset: Vádat emeltek az ukrán kapitány ellen

Vádat emeltek a májusi dunai hajóbaleset ügyében a szállodahajó ukrán kapitánya ellen vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésének vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette...

Jogerősen elrendelték a Viking Sigyn kapitányának bűnügyi felügyeletét

Jogerősen elrendelték a Viking Sigyn kapitányának bűnügyi felügyeletét - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya hétfőn az MTI-t.

A Viking Sigyn mellett a BRFK egy másik Viking hajó felelősségét is vizsgálja

Egy másik szállodahajó, a Viking Idun kapitányának és személyzetének felelősségét is vizsgálja a rendőrség a Hableány sétahajó májusi tragédiája kapcsán - közölte Pál Adrián, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese a nyomozás lezárásáról tartott keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Hableány kártérítés: Több milliárdot fizethetnek a Viking üzemeltetői

Csak a svájci bíróságon tervezett kártérítési per áldozatonként háromszázezer euróba (százmillió forint) kerülhet a Viking Sigyn szállodahajót üzemeltető Viking River Cruises Svájcban bejegyzett, norvég tulajdonú hajózási cégóriásnak.

Hableány akták: További 3 hónapig marad letartóztatásban a Viking Sigyn ukrán kapitánya

Az ügyészség eredményesen fellebbezett, így egy helyett három hónappal hosszabította meg a dunai hajóbaleset okozásával gyanúsított ukrán szállodahajó-kapitány letartóztatását a másodfokú bíróság - tudatta a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel.

Egymilló forintos nyomravezetői díj a Hableány utolsó eltűntjének ügyében

Egymillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a család a május végi dunai hajóbaleset utolsó eltűntjének ügyében - közölte a Koreai Köztársaság Nagykövetsége az MTI-vel.
Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...