Kövesse Facebook oldalunkat!

A Duna House gyorsjelentése szerint újabb lökést adhat az ingatlanpiacnak a CSOK kedvezményes hitelének bővítése. A tegnapi kormányzati bejelentés alapján a két- és többgyerekes családok használt lakás vásárlására is felhasználhatják a családi otthonteremtési kedvezmény által nyújtott államilag támogatott hitel lehetőségét.

A használt lakásokra kibővített kedvezményes hitel óriási lendületet jelenthet az ingatlanpiacnak, hiszen a tranzakciók jelentős része az egyre bővülő építkezések ellenére is a használtlakáspiacon zajlik. 2018 első három negyedévében például az eladott lakásoknak mindössze 3,4%-a volt újépítésű a KSH adatai szerint. Ráadásul a használt lakásokhoz az emelkedő árak mellett is kedvezőbb feltételekkel lehet hozzájutni, mint az újépítésűekhez.

A különbséget jól mutatja, hogy a fővárosban használt lakások esetében panellakásokat még találunk 500 ezer forint alatti négyzetméteráron, míg az újépítésű ingatlanok átlagos négyzetméterára 700-800 ezer forint körül mozog. A használt lakások felé bővített kedvezményes hitel lehetősége szociális szempontból tehát sokat segíthet a gyerekes családok azon rétegén, akik eddig nem tudtak, mertek újépítésű lakás vásárlásába belefogni.

A Duna House adatai szerint 2019 januárjában vidéken átlagosan 15 millió forintos lakásárral lehetett számolni, míg Budapesten ugyanez 34-35 millió forint körül mozgott. Egy vidéki használt lakás vétele esetén tehát a tegnap bejelentett változás azt jelenti, hogy ha egy kétgyermekes család az 1 430 000 forintos állami támogatás mellett rendelkezik 3 570 000 forint önerővel, akkor a lakás árából fennmaradó 10 millió forint teljes egészét tudja kedvezményes hitellel finanszírozni, amely a piaci kamatozású hitelekhez képest akár 2-2,5 millió forinttal kedvezőbb is lehet.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...