Az albérletszezon hagyományosan a felsőoktatási ponthatárok kihirdetésével pörög fel minden évben Budapesten és az egyetemvárosokban.
Gyorsan reagáltak a lakástulajdonosok
Az idén is azonnal reagált a piac: augusztus első napjaiban 28 százalékkal több kiadó ingatlanból lehetett válogatni, mint július közepén, a ponthatások kihirdetése előtt – derül ki az ingatlan.com országos, több mint 10 ezer kizárólag magánszemélyek által feladott hirdetéseken alapuló elemzéséből.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint sok lakástulajdonos megvárta a ponthatárok kihirdetését és csak ezt követően dobta piacra a kiadó lakását.
Az is látható, hogy Budapesten és az egyetemvárosokban a 40 négyzetméternél kisebb albérletek a legnépszerűbbek, mert a bérlők fele ezeket keresi, pedig a garzonlakások csak a kínálat egyharmadát teszik ki.
– fogalmazott a szakértő.
Ma annyi egy szoba, mint pár éve egy komplett garzon
Az ingatlan.com elemzéséből kiderül, hogy bár a kiadó lakásoknál kisebb a kínálatuk, de a piac fontos részét képezik ma már a kiadó szobák. Elsősorban az utóbbi években végbement albérletpiaci drágulás miatt sok diák számára a lakásoknál jóval olcsóbb szobák jelenthetik a megoldást a lakhatásra.
Ugyan a szobák olcsóbbak, de Budapesten például még így is havi 50-60 ezer forintért kínálják ezeket, ennyiért pedig öt éve még egy komplett garzonlakást is ki lehetett venni. Ebből is látható, hogy ezekre is van igény.
– fogalmazott a szakember.
Lakások, szobák, bérleti díjak
Az egyetemvárosok közül Debrecenben a kiadó téglalakások átlagos bérleti díja augusztus elején 100 ezer forint volt, egy kiadó szobáért pedig átlagosan 35 ezer forintot kértek a tulajdonosok.
- Győrben a lakások 110 ezer forintért, a szobák pedig 50 ezer forintért érhetők el a kínálatban.
- Miskolcon a lakások bérleti díja 70 ezer forintnál tartott augusztus elején, ennek a feléért pedig egy szobát lehet bérelni.
- Szegeden a lakásbérleti díjak 95 ezer forintnál tartottak augusztus elején, a szobáknál pedig 40 ezer forint volt az átlag.
- Pécsen a szobákat 35 ezerért adták, a lakásokat pedig 100 ezer forintért.
Balogh László szerint az albérletszezonban érdemes gyorsan dönteni, mert a legnépszerűbb lakások hamar elkelnek a jelentős kereslet miatt.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.