Magyarországon egyelőre nem jellemző általánosságban a havi rendszerességű megtakarítás, a magánbefektetők 80%-a azonban már legalább évente egyszer növeli félretett pénzét – derül ki a K&H prémium befektetői felméréséből. A kutatás arra is rámutat, hogy leginkább befektetési alapokban, részvényekben és állampapírokban gondolkodnak a hazai megtakarítók.
A prémium megtakarítási szokásokat és befektetési döntéseket elemzett a K&H
A K&H országos felmérés keretében vizsgálta meg, mi jellemző a hazai prémium, tehát az átlagnál magasabb tartalékkal rendelkező befektetők jelenlegi megtakarítási szokásaira és tervezett befektetési döntéseire.
„Sok kicsi sokra megy – tanítjuk a gyerekeknek, pedig felnőtt korban sem kellene erről megfeledkezni. Hiszen, ha egyetlen biztos befektetési tippet adhatunk, az egyértelműen a rendszeres megtakarítás. Ennek oka az, hogy a rendszeresen félretett havi pár ezer forinttal rövid idő alatt megalapozhatjuk pénzügyi biztonságunkat, néhány év alatt pedig már egy komolyabb megtakarítást is elérhetünk. Mindemellett pedig arról se feledkezzünk meg, hogy ez a fajta előrelátás a fiatalabb generáció számára is példaként szolgál a felelős pénzügyi magatartás elsajátításához”
– hangsúlyozta a kézzelfogható előnyöket Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.
Jelenleg ott tartunk, hogy a takarékoskodás inkább éves szinten tapasztalható:
Míg a havi rendszerességű megtakarítás a befektetők negyedére jellemző, addig a befektetők 80%-a évente legalább egyszer figyel arra, hogy félretegyen valamennyi pénzt.
Mit választanak a hazai befektetők?
- A megkérdezett hazai magánbefektetők körében egyértelműen a befektetési alapok, a részvények és a magyar állampapírok jelentik a favoritot.
- Bankbetétekben alig több mint tizedük, deviza befektetésekben pedig még ennél is kevesebb gondolkodik.
- Ez összecseng azzal a nemzetközi trenddel, miszerint a befektetők az éppen aktuális piaci helyzet, illetve a hozamigényük és a kockázatvállalási hajlandóságuk függvényében mozognak e három fő kategória között.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.