Átadták az idei Employer Branding Award 2017 díjait azon munkáltatóknak, akik kiemelkedő munkáltatói márkaépítésükkel mutatnak példát a munkaerőpiac többi szereplője számára. Nagy siker a biztosítási szakma számára, hogy a Hello Roar – az alig egy éve a Generali által alapított – biztosítási tanácsadó cég rögtön két díjat is bezsebelt.
Idén adták át harmadszorra a munkavállalói márkaépítés díjait
A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSz) a tavalyi évben harmadik alkalommal írta ki Employer Branding Awardot, azaz a Példaértékű Munkáltatói Márkaépítés Díját. Az MPRSz Employer Branding Tagozata (EB Tagozat) a pályázatot azzal a célkitűzéssel hirdette meg, hogy a legjobb hazai munkáltatói márkaépítési gyakorlatokat jutalmazza, bemutassa és megismertetesse a szakmai közönséggel.
A díj segít összegyűjteni és közzétenni a legjobb gyakorlatokat annak érdekében, hogy munkahelyeink minél örömtelibbek, igényesebbek és egészségesebbek legyenek.
Az MPRSZ EB Tagozatának céljai között szerepel továbbá a kommunikációs és HR szakma közelítése, általános szakmai edukáció és keretrendszer biztosítása, valamint a tudatos munkáltatói márkaépítés elterjesztése a magyar munkáltatók körében. Ennek egyik fontos eleme az Employer Branding Award.
Egyre színvonalasabbak a beérkező pályázatok
“Az idei pályázatok tartalma igazolja az általunk jelzett trendet: egyre több vállalat irányítja a fókuszt a bevonzásról a megtartásra. A megtartásban pedig egyre nagyobb szerep jut a munkavállalói élményeknek, például az első munkanapnak, az onboardingnak, a rugalmas munkavégzési formák biztosításának, a belsős rendezvényeknek, a munkavállalói közösség tudatos építésének. Örömteli, hogy a pályaművek egyre magasabb színvonalról és átgondoltságról tesznek tanúbizonyságot.”
– mondta el Kádár Balázs, az MPRSz Employer Branding tagozatának vezetője, a díj létrehozója.
A Biztosító Magazin küldetései között kiemlet helyen szerepel, hogy interjúkkal, cikkekkel és fotózással is segítse a biztosítási szakmában dolgozó kollégák bemutatkozását és saját márkájuknak az építését.
A szakmai zsűri alapos munkát végzett, 8 szempont mentén értékelte a pályázatokat két kategóriában: Éves Employer Branding Stratégia + Employer Branding Kampány és kiválasztotta a tavalyi év legjobbjait.
A Példaértékű Munkáltatói Márkaépítés Díját 2017-ben a következő vállalatok nyerték el
Fődíj | ||
Abszolút győztes | Roar Biztosítási és Pénzügyi Közvetítő Kft. | Hello Roar! Dolgozz szabadon, a világ a tiéd! |

Kategória díjak
Employer Branding Éves Stratégia kategória | ||
Közepes vállalat | ||
Arany minősítés | Shoptec Kft. | Employer Branding kiépítése a Shoptec Kft-nél 2017 |
Nagyvállalat | ||
Arany minősítés | BT ROC Kft. | Employer Branding Strategy – BT Regional Operational Centre |
Ezüst minősítés | Lidl Magyarország | Employer Branding Startégia 2017 |
Bronz minősítés | Erste Bank | Mi vagyunk az Erste! |
Employer Branding Kampány kategória | ||
Közepes vállalat | ||
Arany minősítés | Roar Biztosítási és Pénzügyi Közvetítő Kft. | Hello Roar! Dolgozz szabadon, a világ a tiéd! |
Ezüst minősítés | Continental Hungária Kft. | Lótuszvirág, az összefogás jelképe |
Bronz minősítés | ShiwaForce.com Zrt. | StatusApp – Munkavállalói élmény a digitális |
Nagyvállalat | ||
Arany minősítés | Magyar Telekom Nyrt. | 2017. tavaszi employer branding kampány |
Ezüst minősítés | NI Hungary Kft. | NI Debrecen, Karrier és magánélet Shared Service Toborzó – Kampány |
Bronz minősítés | Bosch Csoport | Bosch Magyarország – karrier film stratégia |
A Biztosító Magazin az munkavállalói márkaépítés elkötelezett támogatója
A munkáltatók sokféle jutalmat adnak a legjobban teljesítő munkatársaknak. Osztottak már céges telefont, cégautót, wellness hétvégét és tengerparti nyaralást… Miért ne adhatna ajándékba a munkáltató valami maradandót?
Gondolt már rá, hogy munkatársait egy róluk szóló cikkel és fotósorozattal jutalmazza? Ez a megoldás 50/50 százalékban népszerűsíti a vállalatot és a kollégákat is.
Adunk néhány tippet:
- A Legjobb Junior / senior dolgozó (Interjú + Fotózás)
Jutalmazza meg a hónapban legjobban teljesítő Y generációs fiatal kollégákat egy vele készült interjúval és egy róla készült fotósorozattal. - A Legjobb Senior dolgozó (Interjú + Fotózás)
Ne feledkezzen meg a senior korosztályról sem, ők más területeken nyújtanak nagyszerű teljesítményeket. Jutalmazza meg a hónapban legjobban teljesítő senior kollégákat egy vele készült interjúval és egy róla készült fotósorozattal. - A Legjobb Vezető (Interjú + Fotózás)
Jutalmazza meg a hónapban / negyedéven legjobban teljesítő vezetőt egy vele készült részletes interjúval és egy róla készült fotósorozattal. - Termék / szolgáltatás / innováció bemutatása (Interjú + Fotózás)
Mutassa be egy új termékét vagy szolgáltatását vagy egy hihetetlen vállalati innovációt egy cikksorozat keretében.
Milyen egy személyes márkaépítő cikk? Íme:
- Ennyi: Ha megéljük a nyugdíjas kort, a túlélés kockázatát is kezelni kell
- CSOK változások: Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat az új igénylési feltételekről
Segítünk személyes márkáját építeni! Ha biztosítási területen dolgozik és szeretné megmutatni eredményeit a világnak – azaz személyes márkáját építeni – hívja bizalommal a Biztosító Magazint a 06 30 250 2800-as telefonszámon.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.