2018. április 1-jén lezajlik a bécsi székhelyű Vienna Insurance Group (VIG) három magyar biztosítótársaságának egyesülése. Az Erste Biztosító, az Union Biztosító és a Vienna Life Biztosító a jövőben Union Biztosító néven folytatja tevékenységét. Az egyesüléshez kapcsolódóan egyik biztosító ügyfeleinek sincsen tennivalója, a meglévő biztosítási szerződések változatlan feltételekkel hatályban maradnak.

Ezeket lehet tudni a fúzióról 

  • Az MNB engedélyét követően a Cégbíróság 2018. március 31-i hatállyal bejegyezte a három magyar VIG biztosító egyesülését.
  • Míg az Erste és a Vienna Life a személybiztosítási területen működik, az Union Biztosító az élet- mellett a nem-életbiztosítások szegmensében is jelentős piaci jelenléttel bír.
  • A 2017. év végi előzetes adatok alapján a három biztosító összesített díjbevétele tavaly meghaladta a 76 milliárd forintot, ebből 31,1 milliárd forint a nem-élet-, míg 45,3 milliárd az életbiztosításokból befolyó összeg.
  • Az új Union Biztosító ezzel várhatóan a teljes magyar biztosítási piac hatodik, míg az életbiztosítási szegmens ötödik legnagyobb szereplője lesz.

Az egyesülésre vonatkozó döntés a VIG azon stratégiai irányába illeszkedik, amely (Horvátország, Lengyelország és Szerbia mellett) Magyarországot is azon piacok közé sorolja, ahol a cégcsoport középtávon legalább 10 százalékos részesedést kíván elérni.

Az Union név egyesülést is jelent, így az új biztosító egy vállalatban egyesíti a három társaság legfőbb értékeit, legjobb termékeit és szolgáltatásait a teljes körű ügyfélkiszolgálás érdekében

„Az elmúlt közel egy év során sikeresen előkészítettük erőforrásaink egyesítését, melynek eredményeként egy új üzemméretben sikerült kialakítani mindazokat a folyamatokat, amelyekkel a korábbinál is hatékonyabban tudjuk mindhárom korábbi biztosító ügyfeleinek igényeit kiszolgálni. Az Union Biztosító az egyesülést követően mindhárom biztosító szerződéses kötelezettségeit maradéktalanul teljesíti, így azok változatlan feltételek és kondíciók mellett érvényesek.

– jelentette ki Lehel Gábor, az Union Biztosító elnök-vezérigazgatója.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...