Minden főbb mutatót tekintve lendületeset lépett előre 2017-ben a CIG Pannónia: az adózott eredmény 2,598 milliárd forintra emelkedett, a biztosítási díjbevétel 42 százalékkal 26,933 milliárd forintra nőtt, az értékesítés 82 százalékkal emelkedett, az egy részvényre eső nyereség pedig 40,8 forint, közel négyszerese a tavalyi évinek – derül ki a biztosító nemzetközi számviteli szabályok szerint készített, legfrissebb gyorsjelentéséből.

Két éve állt növekedési pályára a cégcsoport

A tavaly „Az Év Biztosítója” címet elnyert CIG Pannónia a mai napon közzétette a nemzetközi számviteli szabályok szerinti, konszolidált, nem auditált jelentését a 2017 negyedik negyedéves pénzügyi adatokkal. A gyorsjelentés adatai már tükrözik azokat a változásokat, amelyek a megelőző két évben alapvetően új, növekedési pályára állították a cégcsoportot: az értékesítés átszervezését, új értékesítési csatornák megnyitását, két biztosító felvásárlását és beolvasztását, illetve az újonnan kötött stratégiai partneri megállapodásoknak az értékesítésre gyakorolt kedvező hatásait.

42 százalékos növekedés a csoportszintű bevételekben

A CIG Pannónia biztosítási díjbevétele csoportszinten elérte a 26,933 milliárd forintot, amely az előző évhez képest 42 százalékos növekedést jelent. A növekedés három tényezőnek, a már korábban meglévő csatornák kiemelkedő teljesítményének, az új banki hálózatnak, és értelemszerűen az akvizíciónak köszönhető. Ezen belül a nem-életbiztosítási ágazat 74 százalékos, míg az életbiztosítási szegmens 28 százalékos IFRS szerinti díjbevétel növekedést mutat 2016-hoz képest.

A részvénytársaság saját tőkéje a tavaly év végi 3,971 milliárd forintról 9,015 milliárd forintra növekedett.

A csoportszintű adózott eredmény 2017 négy negyedévében 2,598 milliárd forint nyereség, a cégcsoport teljes átfogó jövedelme pedig 2,859 milliárd forint nyereség.

  • Mindezt amellett érte el a társaság, hogy a felvásárolt biztosítók beolvasztása még jelentős többletköltségeket okozott. A működési folyamatok teljes összehangolása az év végére befejeződött.
  • A társaság tulajdonosainak egy részvényre jutó eredménye 40,8 Ft/db a négy negyedévben, mely az előző év azonos időszakában 11,6 Ft/db volt.
  • A négy negyedéves új szerzés a megelőző év volumenének 169 százaléka életbiztosítási területen és 198 százaléka a nem-élet szegmensben.



Stratégiai döntések is születtek, jelentős megállpodások köttettek

A CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt.-nél (EMABIT) két stratégiai döntés is született 2017-ben:

  • Az akvizíció során szerzett kötelező gépjármű felelősségbiztosítási, illetve a társasház- és lakásbiztosítási állományt átruházták egy másik biztosítóra
  • Ugyanakkor kiterjesztették tevékenységüket a lakossági casco üzletágra is, megtartva az átvett állományt.

Jelentős esemény volt az utolsó negyedévben, hogy az EMABIT együttműködési keret-megállapodást kötött a világ egyik legnagyobb viszontbiztosítójával, a China Re-vel. Az együttműködés keretében a felek a hazánkban működő kínai érdekeltségű nagyvállalatok és beruházások biztosítási és viszontbiztosítási igényeinek kiszolgálását kívánják közösen tovább fejleszteni.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...