Január végén indul a MOL LIMO, az új közösségi autómegosztó szolgáltatás! Az UNIQA Biztosító tegnap ezzel kapcsolatban bejelentette, hogy hivatalos biztosítója a MOL új városi mobilitást támogató megoldásának. A 300 autóból álló flottához a Casco biztosítást az UNIQA szolgáltatja.
Január végén indul!
Január végén indul a MOL LIMO közösségi autómegosztó szolgáltatás 100 elektromos és 200 benzines Volkswagen up! járművel, megközelítőleg 60 km2-es szolgáltatási területtel, melybe a belső budai és pesti kerületek mellett a frekventált külső kerületek jelentős részei is beletartoznak majd.
A szolgáltatás percdíjas konstrukcióban lesz elérhető, amelynek előfeltétele az applikációban vagy a weboldalon történő regisztráció.
A regisztrációt követően a felhasználó az applikáció segítségével tudja majd indítani az autó bérlését.

Egyetlen megosztott autó képes öt vagy akár tíz saját gépkocsit kiváltani
A közösségi autózásban élen járó európai nagyvárosok tapasztalatai alapján elmondható, hogy egyetlen megosztott autó képes öt vagy akár tíz saját gépkocsit kiváltani. Ez a közlekedési forma tehát jótékony hatást gyakorol környezetünkre, hiszen elősegíti a városokra jellemző zsúfoltság, illetve forgalom csökkentését.
Az UNIQA számára is rendkívül fontos a környezet védelme, ezért is örülnek annak, hogy a társaság részese lehet ennek a kezdeményezésnek.
A MOL LIMO-ról ide kattintva lehet többet megtudni.























