A 2017. végéig az albérletből származó évi egymillió forintos határt átlépő bevétel után a 15 %-os szja-n túl plusz 14% EHO-t kellett fizetni. Mivel sokan nem akarták ezt vállalni, inkább trükköztek, de ennek a 2018-as évvel vége – tájékoztatott Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa.

A kiadott lakásból származó megtérülés akár kétszerese is lehet egy bankbetétének

Idén már csak személyi jövedelem adót kell majd befizetni a bérlemények utáni bevételekből, magyarul korlátlanul lehet kiadni a lakásokat akár tízmillió forintért is. 

Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a jogszabályváltozás fehéríteni fogja a piacot.

„Nem lesz annyi csalás, sokkal biztonságosabb lesz kiadni egy lakást, nem kell tartani a plusz adóktól és a határ átlépésétől. Minden hivatalosan zajlik, ott lesz a papírokon és számon kérhető akár a bérlő akár a kiadó részéről”

– magyarázta.

Ez jelentősen befolyásolhatja majd az albérletpiacot, hiszen a kiadott lakásból származó megtérülés akár kétszerese is lehet egy bankbetétének. Jobban megéri tehát ingatlanban tárolni a pénzt, mint egy pénzintézetben.

Tisztázódtak az Airbnb szabályai is

Komoly változásként említette azt is, hogy tisztázódnak a rövid idejű bérbeadás (Airbnb) szabályai, amit korábban több városrészből és társasházból is kitiltottak. Mint mondta, az interneten már fellelhető a szabályrendszer, ami alapján kicsiben is el lehet kezdeni és pénzt lehet belőle csinálni. Végül, de nem utolsó sorban pozitív fejleményként emelte ki a Nemzeti Otthonteremtési Közösség elindulását is.

„Ha valaki a NOK-kal vásárol újépítésű lakást, akkor egy 19.5 millió forintos fizetési összeget tud megszerezni hozzávetőleg két-három éven belül úgy, hogy az csak 16-17 millió forintját emészti fel. Több millió forintot lehet nyerni ezzel, ami nem elhanyagolható tényező”

– értékelt a szakértő.

Fotó: Freepik

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...