Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden Magyar Gazdaságért díjban részesítette Papp Lajost, aki 2006-2017 között tizenegy éven keresztül töltötte be a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöki tisztét.

Az indoklás szerint Papp Lajos a kitüntetést a biztosításközvetítők elismertségének növelése érdekében kifejtett eredményes tevékenységéért érdemelte ki, melynek fontos része volt a biztosításszakmai etikai kódex néhány évvel ezelőtti kidolgozása is.

  • Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége 1991-ben 13 alkuszcég elhatározásából jött létre, jelenleg közel 90 teljes jogú, illetve pártoló taggal rendelkezik.
  • E tagok a teljes alkuszi piac teljesítményének mintegy 60 százalékát biztosítják, az általuk közvetített és kezelt állomány alapján ma a szervezet az ország második legnagyobb biztosítótársasága lehetne.
  • A FBAMSZ célja a szakmai érdekvédelem mellett az alkuszi tevékenység önszabályozása, szakmai és etikai hátterének kialakítása, az alkuszok oktatásáról, szakmai felelősségbiztosításáról történő gondoskodás, valamint a részvétel a biztosítási alkuszokra vonatkozó jogszabályok kialakításában.
  • A szövetség 1993 óta tagja a biztosításközvetítők európai szervezetének (BIPAR), és kapcsolatban áll más országokban működő szövetségekkel is.

Ezúton is gratulálunk Papp Lajosnak!

Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...