A szeptember 5-én megjelent Winelovers 100 – A 100 legjobb magyar bor magazint az a szándék hívta életre, hogy hozzájáruljon a legjobb magyar borok népszerűsítéséhez, a fogyasztóknak pedig igazodási pontot nyújtson a borválasztásuk során. A szeptember 21-én megrendezésre kerülő Winelovers 100 Nagykóstolón a kiadványban szereplő borok mellett további 70 borukat hozzák el hazánk legjobb borászai.
Csak az arra méltók…
Miközben a könnyedebb tételek is bekerültek a listára, vagyis a magazin segítséget nyújt akkor is, ha valaki a középső polcról választana bort, az azonos szakmai gyökerekből táplálkozó zsűri koherens tudáshalmaza garantálja, hogy valóban az arra méltó borok kerültek be a Winelovers 100-ba – mondja Bálint László nemzetközi borakadémikus, a bizottság elnöke a teszt kapcsán.
A legjobb 100-ból a szeptember 21-én a Corinthia Hotel Budapestben megrendezésre kerülő Winelovers 100 Nagykóstolón közel 75-öt kóstolhatnak meg egyetlen jegy áráért az érdeklődők. A kiállítók a „győztes” tételeiken kívül további kiváló boraikat is elhozzák. Ingyenes Pop-Up Kurzusok keretében a pincészetek képviselőinek jelenlétében bemutatkozik a Winelovers 100 győztes bora, a teszten a legsikeresebben szerepelt badacsonyi Varga Pince, valamint egy válogatás a teszt legjobb vörösboraiból.
Nagyobb terjedelem, megújult forma
A Winelovers 100 – A 100 legjobb magyar bor magazin idén megújult formátumban és az előző évinél nagyobb terjedelemben, 144 oldalon kerül az olvasók el.
- Bár középpontjában a száz legkiválóbbnak ítélt bor listája és részletes leírása áll, a magazin 11, hazánkban kiemelt figyelmet érdemlő kategória (pezsgő; illatos fehérbor; olaszrizling; furmint; késői szüretelésű édes bor; aszúbor; rozé; kékfrankos; bikavér; bordói házasítás; Villányi Franc) legjobbjait is bemutatja annak érdekében, hogy az olvasók a lehető legteljesebb képet kapják a magyar borokról.
- A toplistákon kívül izgalmas és friss anyagokkal jelenik meg jelenik meg: A zsűri elnökének felkért Bálint László mellett a zsűritagok is megosztják a kóstolón szerzett tapasztalataikat.
- A magazin Mautner Zsófia segítségével körüljárja a magyar bor és gasztronómia kapcsolatát, betekintést enged a Michelin-csillagos magyar éttermek borkoncepciójába és elrepít a világ legizgalmasabb bormúzeumaiba.
- A könnyedebb témák között megtalálni Ördög Nóra műsorvezető boros vallomását, valamint egy írást az éppen generációváltáson áteső hazai pincészetekről.
A Legjobbak, a Legjobbaktól, a Legjobbaknak: vagyis Borok, Borászok, Borkedvelők különleges találkozása ez a kiadvány. Reméljük, hozzájárulunk ahhoz, hogy a tételek közül minél több jöjjön szembe a fogyasztókkal hazai üzletekben, kereskedésekben, szakboltokban, rendezvényeken, vagy éppen születésnapi ajándékként.
– ajánlja a kiadványt az olvasók figyelmébe Tábor István Winelovers márkatulajdonos, a kiadvány főszerkesztője.
Az első említett lehetőség a borokkal való találkozásra szeptember 21-én 14 órától lesz a Corinthia Hotel Budapestben (1073 Budapest, Erzsébet krt. 43-49) a Winelovers 100 Nagykóstolón.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.