Kövesse Facebook oldalunkat!

Az OTP Bank vállalata, hogy a korábbi kamatszámítási gyakorlata miatt 11 ezer fogyasztónak visszatérít több mint 19 millió forintot, valamint oktatási kampányt indít a hitelkártyákról a pénzügyi kultúra fejlesztése érdekében. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a bank kötelezettségvállalását, az ügyben jogsértést nem állapított meg, így bírságot sem szabott ki.

A GVH azt vizsgálta, hogy a pénzintézet – 2012. január 1-jétől 2013. december 18-ig – megfelelő tájékoztatásokat tett-e közzé a hitelkártyája használatához kapcsolódó kamatmentes visszafizetés lehetőségeiről, figyelemmel a türelmi időszakon túli visszafizetéseknél szükségessé váló kamatfizetésre a következő elszámolási időszakban történő vásárlások után is a 2016. június 20-ig érvényesülő kamatszámítás alapján.

A GVH azért fogadta el a pénzintézet vállalásait, mert az OTP már a versenyfelügyeleti eljárás vizsgálati szakában benyújtotta kötelezettségvállalási nyilatkozatát, amely jelentősebb idő és erőforrás megtakarítást tett lehetővé.

Egy kötelezettségvállalási nyilatkozat elbírálásakor a GVH elsődleges célja a közérdek hatékony védelmének biztosítása. A hivatal szerint kötelezettségvállalással hatékonyabban érhető el, hogy a vállalkozás összhangba hozza magatartását a jogszabályi rendelkezésekkel, és a döntés egyúttal iránymutatást ad más piaci szereplők számára.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...