Kezdőlap Címkék Nyugdíj

Címke: nyugdíj

A 2030-as évek közepéig van meg a fedezet a nyugdíjra az MNB szerint

Emmi: 2020-ban is lesz nyugdíjemelés

Jövőre is garantált az inflációkövető nyugdíjemelés. Mivel a jövő évi költségvetés 2,8 százalékos inflációval számol, így ennyivel emelkednek 2020. január 1-jétől a nyugdíjak - a korábban már közölteket erősíti meg a most megjelent kormányrendelet is

Karácsonyig folytatódhat a nyugdíjreform elleni közlekedési sztrájk Franciaországban

A vasúti és a városi tömegközlekedést Franciaországban kilencedik napja lebénító sztrájk akár karácsonyig is folytatódhat a szakszervezetek pénteki tájékoztatása szerint, annak ellenére, hogy a kormány jövő hétre ismét párbeszédre hívta a nyugdíjreform ellen tiltakozó csoportokat.

Tik-tak: 7 okos nyugdíjtipp az UNION Biztosítótól az év végére

A magyarok többsége már tudja, hogy idős korában nem hagyatkozhat majd csak az állami nyugdíjra, ugyanis ez sokaknak már ma sem elég a megélhetéshez, de 10-15 éven belül még nehezebb lesz a helyzet.

Nyugdíj és jövőkép: A többségnek muszáj lesz dolgoznia nyugdíjasként

A nők 74 százaléka, a harmincas korosztály tagjainak pedig a 77 százaléka számít arra, hogy a nyugdíjas éveiben dolgoznia kell majd, mert szüksége lesz a pénzre - derül ki a K&H biztos jövő felmérésből.

Nyugdíj tippek: Az időskorra való takarékoskodás a legfontosabb pénzügyi döntés

Gondoskodjunk előre időskori biztonságunkról az Allianz nyugdíjbiztosításával, amelyet ha most kötünk meg, akár 200 ezer forint értékű MaiUtazás ajándékutalványt is nyerhetünk!

Magyar Posta: A nyugdíjasoknak kézbesített rezsiutalványok kétharmadát már beváltották a postákon

A nyugdíjasoknak kézbesített rezsiutalványok kétharmadát már beváltották a postákon, a beváltott utalványok összértéke meghaladta a 15 milliárd forintot - közölte a Magyar Posta szombaton az MTI-vel.

SIGNAL IDUNA: A nyugdíjig átlag 20 milliót kellene mindenkinek megtakarítani

A magyarok közel hetven százaléka nem számít arra, hogy a kényelmes megélhetéshez elegendő állami nyugdíja lesz, a meglévő életszínvonal fenntartásához pedig átlag 19,8 millió forint megtakarítást kellene felhalmozni a munkával töltött évek alatt – derül ki a SIGNAL IDUNA Biztosító megbízásából készült felmérésből.

OVB: Nyugdíj-előtakarékosság helyett inkább sorsjegyre költöttek 110 milliárdot a magyarok

Már csak néhány hét, és bekopogtat az ajtónkon a 2020-as esztendő. Az ajándékvásárlások mellett az év végi időszakban a pénzügyek optimalizálására is oda kell figyelnünk, sokan ilyenkor gondolják át meglévő és leendő megtakarításaikat, igyekeznek maximalizálni a különböző adó-visszatérítési lehetőségeket.

Nyugdíjcsavar: Nem vagyunk kellően tudatosak, pedig nagyot nyerhetnénk vele

Nyugdíjvagyon tekintetében a jelenlegi gazdasági fejlettségünkhöz képest van hely növekedésre, de hiányzik a jelenlegi piacról egy nagyon fontos szereplő – hangzott el a Világgazdaság „Megtakarítási trendek – Felelősen a jövőnkről!” című konferenciáján. - írta a VG.hu.

Farkas András: Érdemes az öregkorunkra is gondolni

Minden hatodik magyar a 65 évesnél idősebb korosztályhoz tartozik, 2030-ra pedig már minden negyedik magyarra igaz lesz ez a megállapítás – mondta Farkas András, a NyugdíjGuru News alapító főszerkesztője a Világgazdaság konferenciáján.

IDŐJÁRÁS

KIEMELT

SOKAN OLVASTÁK...

LEGFRISSEBB

INTERJÚK