Kezdőlap Címkék MNB

Címke: MNB

10 meglepetés, amit 2019 tartogat a befektetőknek

A K&H befektetési szakembereinek összeállításából kiderül, melyek azok a gazdasági események, amelyek bekövetkezése ugyan meglepetésként érné a piacokat, mégsem zárhatók ki teljesen. Ha pedig mégis megtörténnek, igen komoly hatásuk lehet, így érdemes a befektetőknek ezekről is tájékozódni.

MNB elemzés: Kevesebb díjat számítanak fel a nyugdíjpénztárak

A korábbi évek számítási módszere alapján készült díjterhelési mutató mellett az MNB elkészített egy korrigált díjterhelési mutatót is, amelyben a működési díjterhelés rész értékét nem befolyásolja a pénztári vagyon folyamatos növekedése, azt a működésre levont díjak teljes tagdíjhoz viszonyított aránya határozza meg.

MNB: Névtelenül jelezhetik a jogsértést a pénzügyi intézmények munkatársai

Az MNB honlapjának újonnan létrehozott felületén anonim módon bejelenthetik a jegybanknak a pénzügyi intézményeknél észlelt jogsértést az ott dolgozó vezetők, munkavállalók.

A lakásbiztosítási verseny ösztönzésén dolgozik a jegybank

Ezek a biztosítások 70 százalékát 5 nagy piaci szereplő adja el, a kis és a közepes biztosítók nem elég erősek, hogy megfelelően ki tudják szolgálni a fogyasztókat - mondta Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője az M1 aktuális csatornán és a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország című műsorában pénteken.

Itt az új év, jött a bírság: Az MNB 16 millióra büntette a Sopron...

Az MNB összesen 16 millió forint bírságot szabott ki a Sopron Bankra a felügyeleti vizsgálata során feltárt informatikai, hitelkockázat-kezelési, vállalatirányítási, számviteli, adatszolgáltatási, nyilvántartási, illetve a pénzmosás és terrorizmus finanszírozásának megelőzésére vonatkozó hiányosságok miatt, s kötelezte a hitelintézetet a jogsértések megszüntetésére.

Ízlelgessük: Lehet, hogy bevezetik a fogyasztóbarát lakáshitel-biztosítást

A fogyasztóbarát lakáshitel mintájára a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóbarát lakáshitel-biztosítás létrehozását is fontolgatja, amelyről 2019 második felében születhet döntés - mondta a növekedés.hu-nak adott interjúban Kandrács Csaba, az MNB pénzügyi szervezetekért felelős ügyvezető igazgatója.

Adómentes: Az év utolsó napján lejárt a 2013-as tbsz-ek tartási ideje

Az év utolsó napján, azaz hétfőn lejárt a 2013-ban nyitott tartós befektetési számlák (tbsz) megtakarításainak ötéves tartási ideje; a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján több mint 100 ezer darab számla tulajdonosa - több mint 600 milliárd forint értékű befektetés után - juthat hozzá a hozamaihoz adómentesen e számlákról.

Az MNB 11 millió forint büntetést szabott ki a Raiffeisen Bankra

Az MNB 11 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a Raiffeisen Bankot a személyi kölcsöneinek reklámozásakor elkövetett jogsértések miatt - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank pénteken MTI-t.

Az MNB támogatás a pénzügyi kultúrát fejlesztő trénereknek

A Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Civil Háló program részeként az MNB pályázatot hirdet civil és nonprofit szervezeteknek trénerek számára tartandó, pénzügyi kultúrát fejlesztő interaktív képzési programra, valamint a pénzügyi tudatosság gamifikációs (játékos információközlő) eszközökkel történő fejlesztésére.

MNB: Idén karácsonykor rekordot dönthet a személyi kölcsönök állománya

Rekordösszegű hitelfelvételre számít a Magyar Nemzeti Bank (MNB) idén karácsonykor: 450 milliárd forint fölött lehet a felvett személyi kölcsönök összege - mondta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank szóvivője az M1 aktuális csatornán hétfőn.

IDŐJÁRÁS

KIEMELT

SOKAN OLVASTÁK...

LEGFRISSEBB

INTERJÚK