AEGON Biztosító: 140 milliós kárt okoztak a hétvégi viharok

Múlt hét péntek óta szinte folyamatosak az országon átvonuló viharok, amelyek jelentős mennyiségű esővel, jéggel és széllel járnak, így komoly károkat okoznak. Ezért az Aegon szakértői összegyűjtöttek néhány hasznos tanácsot, amellyel a viharkárok mérsékelhetők, megelőzhetők.

Lakásmumus: Tűz, beázás, elektromos hiba, csőtörés – ezektől félünk a legjobban

A statisztikák szerint kis eséllyel bekövetkező káresetektől tartunk leginkább, otthonunk védelme érdekében viszont igyekszünk mindenre kellően felkészülni

Az MNB továbbra is ösztönzi a fix kamatozású lakáshitelek felvételét

A fix kamatozású minősített fogyasztóbarát lakáshitelek (mfl) részesedése jelentősen nőtt az új folyósításokon belül, 2018 márciusában már 50 százalékot ért el arányuk

AEGON: Jók a befektetési kilátások az amerikai és a fejlődő piacokon

Az idén nem várható gazdasági összeomlás, és amiatt sem kell aggódni, hogy az Egyesült Államok kamatemelési ciklusba kezdett, érdemes viszont jobban odafigyelni az inflációs adatokra – mondta Juscsák György, a J. P. Morgan igazgatója az Aegon Prémium Üzletág júniusi Ügyfélklubján. Véleménye szerint a feltörekvő piacok – Kínával az élen – továbbra is jó befektetési célpontok.

UNION Biztosító: Komoly igény mutatkozik a piacon az egészségbiztosításra

Mind a munkavállalók, mind a munkáltatók körében egyre jobban felértékelődnek az egészségbiztosítások.

Eladták az Aegon Magyarország 75 milliárdos jelzáloghitel-portfólióját

Az Aegon Magyarország csoporthoz tartozó Aegon Hitel Zrt. eladta a közel 75 milliárd forintos jelzáloghitel-állományát - közölte az eladó pénzügyi tanácsadója, a KPMG kedden az MTI-vel.

Kiváló eredményeket produkált a Generali Közép- és Kelet-Európában

A Generali Csoport 2017-ben is kiválóan teljesített Közép- és Kelet-Európában. A működési eredmény 20 millió euróval - azaz közel 4,3%-kal - 481 millió euróra nőtt, ezzel túlszárnyalták az eredeti terveket.

UNIQA: Limit of Humans, avagy ezeket tartogatja az okos jövő számunkra

Vajon, mit tartogat a jövő, és mennyibe fog ez kerülni? Az UNIQA Money Lounge második rendezvényén a gondolkodó gépek korával beköszöntő legelemibb kérdéseket boncolgatták az előadók.

Az MNB közel 60 milliós bírságot szabott ki a CIB Bankra

Az MNB összesen 59,6 millió forint bírságot szabott ki a CIB Bankkal szemben adatszolgáltatási, informatikai, hitelkockázat-kezelési, tőkekövetelmény-számítási hiányosságok, valamint az informatikai és vállalatirányítási területet érintő ismételt jogsértések miatt.

MABISZ: Tavaly közel hét százalékkal nőtt a biztosítási piac díjbevétele

Tavaly 6,95 százalékkal, 984,5 milliárd forintra nőtt a biztosítási piac díjbevétele - mondta Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) elnöke szerdán Budapesten, a szervezet sajtóbeszélgetésén.

IDŐJÁRÁS

KIEMELT

SOKAN OLVASTÁK...

LEGFRISSEBB

INTERJÚK