Ma az „okos” technológia segítségével oldunk meg feladatokat, tanulunk, éljük a mindennapjainkat. Az okoskesztyű, az okosóra, a VR szemüveg vagy a drónok szinte már alap kütyük. Kérdés, hogy meddig mehetünk el? Eljön-e a kor, amikor már mi is a Cloudban fogunk tovább élni? Vajon, mit tartogat a jövő, és mennyibe fog ez kerülni? Az UNIQA Money Lounge második rendezvényén a gondolkodó gépek korával beköszöntő legelemibb kérdéseket boncolgatták az előadók.

Az idei UNIQA Money Lounge Meetup is izgalmas témákat feszegetett

A tavalyi év sikere után, idén második alkalommal rendezték meg az UNIQA Money Lounge Meetupot, melynek során a pénzügyi világ kérdéseit, az emberi lét kondíciójának határait, a technológia jelentőségét és befolyásoló erejét feszegették a vendégek.

„A Money Lounge-ot azért hoztuk létre, hogy felhívjuk a figyelmet arra, milyen változások érnek minket nap, mint nap és hogy ezek hogyan hatnak az életünkre.”

– foglalta össze Kurtisz Krisztián, az UNIQA vezérigazgatója és a rendezvény életrehívója.

Milyen változások várnak ránk a jövőben?

A mesterséges intelligenciát, az önvezető autókat és a robotikus protéziseket eddig inkább csak a filmekből ismertük, most mégis valósággá válnak.

  • A technológiai újítások változásával elértünk egy olyan szintet, ami egyszerre több iparágban is felforgatja a játékszabályokat, és új fejlődési irányokat nyit meg előttünk.
  • Az exponenciális trend most jutott el odáig, hogy egy nagyon gyorsan változó technológiai környezetben éljünk.

– többek között erről beszélt Frankó-Csuba Dea a Spark Institute CEO-ja

Rámutatott: a mai kor szinte percről-percre változik, melyben mind az embereknek, mind pedig az üzleti világnak meg kell találnia a biztonságot, amelynek keretein belül magabiztosan tudnak működni. 




Tovább élünk: megduplázódott a várható élettartam az utóbbi 100 évben

„Jár a robotnak járadék? – avagy meddig tart az emberi élet?” kérdését elemezte Kurtisz Krisztián. A várható élettartam az utóbbi 100 évben megduplázódott, melynek hátterében megannyi komponensen túl a technológiai újítások játszottak főbb szerepet. Felmerülhet tehát a kérdés, hogy az élet- és vagyonbiztosítás, hogyan fog idomulni a kitolódott élethosszhoz, illetve az emberek értékükhöz való ragaszkodásához, vagy a nyugdíjkérdéshez.

Az UNIQA vezérigazgatója szerint 10-15 éven belül választ kaphatunk arra a kérdésre is, hogy milyen hatása lesz a biztosítási rendszerre a technológia progresszív fejlődése.

Exponenciális trendek a 21. században

Lévay György – aki bakteriális agyhártyagyulladás következtében vesztette el karját és lábfejének egy részét – előadásban felhívta a figyelmet ara, hogy a hatékony együttműködés sikere az ember és a gép egymáshoz való alkalmazkodásától függ. Ezt szemléltette elektromos karprotézisére kifejlesztett elektromiogram rendszer segítségével. Azt, hogy az elektromos kar hogyan működik a közönség soraiban ülők is láthatták, sőt tesztelhették is. 

Réka a Robotlány

Az esemény utolsó felvonásában a meghívott előadókhoz csatlakozott Lukoviczki Réka, a Robotlány is, hogy a meetup zárásaként értékeljék az elhangzottakat és vitaindító beszélgetést kezdeményezzenek a megjelentekkel. Felevetették a művégtagok biztosításának bonyolult és eddig meg nem oldott kérdését. Réka saját példájával szemléltette a művégtagok értékét.

„Annak, hogy hogyan tudjuk a technológiát a hasznunkra fordítani, szem és fültanúi lehettek a megjelentek. Ez a fő feladatunk, hogy ezt a rengeteg innovációt – ami teljesen mindegy, hogy milyen algoritmus, elektromos kéz vagy láb-, hogyan tudjuk értelmes módon és jól felhasználni a kihívásaink leküzdése során.”




Sémát kell törni…

A megoldást abban látják a szakértők, ha együtt gondolkodunk és megkérdőjelezzük az eddig bevált és biztonságot jelentő dolgokat és információkat. Sémát kell törni annak érdekében, hogy elinduljunk az új kihívások irányába. Ennek egyik eszköze, ha felismerjük és felhasználjuk az új eszközök adta lehetőségeket.

A Money Lounge eseménysorozat várhatóan a jövőben is folytatódik, és még ebben az évben újabb izgalmas Meetup várja az érdeklődőket.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...