OVB jubileum: Kiváló eredmények 2019-ben, közel 4 millió ügyfél, több mit 5.000 közvetítő
Kimagasló mértékkel, 11,4 százalékkal 257,8 millió euróra növelte árbevételét az OVB, ami meghaladja a cég korábbi előrejelzéseit. Az árbevétel a konszern mindhárom szegmensében emelkedett, amelynek során a növekedés mértéke a kismértékűtől a nagyarányúig terjedt.
895-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, 11 beteg elhunyt Magyarországon
Meghalt 11 beteg, és 895-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - írta a koronavirus.gov.hu szerda reggel.
money.hu – Jókora fordulat a bankoknál, fokozódik a szigor
Markáns változások indultak el a bankokban az elmúlt napokban, hetekben. Például egyre több banknál jelentek meg az új személyi kölcsönök, amelyek teljes hiteldíjmutatója (thm) a koronavírus-járványhoz köthető egyik új jogszabály szerint december végéig maximum 5,9 százalék lehet.
Bankszövetség: Az MNB és a kormány kellő időben és nagyságrendben hozott érdemi döntéseket
A kormány és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kellő időben és nagyságrendben hozott érdemi döntéseket, a kedden bejelentett eszközrendszer jelentősen hozzájárul a veszélyhelyzet negatív hatásainak tompításához, és az azt követő gazdasági újraindulás elősegítéséhez
Az olasz dilemma: Nem tudni, mikor engedik az embereket kimenni az utcára
Felesleges találgatni az új koronavírus-járvány miatti olaszországi kijárási korlátozások feloldásának dátumát - vélekedett Domenico Arcuri, a római kormány rendkívüli járványügyi biztosa keddi sajtótájékoztatóján
Varga Mihály: Két százalékkal csökken a szociális hozzájárulási adó mértéke
A koronavírus-járvány miatti új gazdaságvédelmi intézkedések mellett a kormány néhány korábbi döntést is meg szeretne őrizni, ilyen az is, hogy két százalékkal csökken a szociális hozzájárulási adó mértéke - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Müller Cecília: Budapest góccá válhat! Tartsák be a korlátozásokat!
Budapest góccá válhat, ha nem tartják be a korlátozásokat - hívta fel a figyelmet az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
Online Kárstátuszkövetés: Az Allianz ismét bővíti digitális megoldásainak körét
A biztosító március végén a gépjármű-felelősségbiztosítási károk esetében is elérhetővé tette ügyfelei és a hozzá forduló károsultak számára az eddig csak Casco-kárügyintézésben használt, azon a téren már közkedvelt Online Kárstátuszkövető alkalmazását.
9 idős beteg meghalt, 800 fölé emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma Magyarországon
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 817 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 9 idős, krónikus beteg, ezzel 47 főre emelkedett az elhunytak száma. 71 fő pedig már gyógyultan távozott a kórházból - írta a koronavirus.gov.hu.
Húsvét: Ideiglenes utazási korlátozásokat vezetnek be Szlovákiában
A koronavírus terjedésével összefüggésben április 8-tól 13-ig, vagyis a húsvéti ünnepek idejére utazási korlátozásokat és részleges kijárási tilalmat vezetnek be Szlovákiában, ahol a schengeni belső határokon ideiglenesen visszaállítják a határellenőrzést is, április 8-tól 17-ig - erről az Igor Matovic vezette új kormány döntött hétfői ülésén.





















