Kövesse Facebook oldalunkat!

A kormány és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kellő időben és nagyságrendben hozott érdemi döntéseket, a kedden bejelentett eszközrendszer jelentősen hozzájárul a veszélyhelyzet negatív hatásainak tompításához, és az azt követő gazdasági újraindulás elősegítéséhez – írta a Magyar Bankszövetség az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint kifejtik, a koronavírus-veszélyhelyzet kapcsán bevezetett európai, kormányzati és jegybanki intézkedések elsősorban az emberélet feltétlen védelmére, a lakosság megsegítésére és az érintett ágazatok/vállalkozások támogatására fókuszálnak. Teszik mindezt úgy, hogy az aktuális védekezési feladatok mellett már most figyelnek a fertőzésveszély utáni általános újraindulásra.

KORÁBBAN ÍRTUK

Ez a krízis elsősorban nem gazdasági jellegű, hanem egy egészségügyi válság, melynek kiterjedt gazdasági hatásai ma még beláthatatlanok. A veszélyhelyzet kezelése, majd a gazdaság újraindítása csak nemzeti összefogáson keresztül tud megvalósulni. Ezen törekvéseket mutatják a kormány és a jegybank kedden bejelentett intézkedései – írják.

A közleményben hangsúlyozzák: a bankszektor hagyományos szerepköre alapján a gazdaság működésének a motorja, mely a fenntartható gazdasági fejlődést biztosítja. Válság idején, mint 2020 tavaszán, ez a funkció stabilizáló erővel bír. A bankszövetség ezért üdvözli a kormány és a Magyar Nemzeti Bank által bejelentett eszközrendszert, mely jelentősen hozzájárul a veszélyhelyzet negatív hatásainak tompításához, és az azt követő gazdasági újraindulás elősegítéséhez.

Külön kiemeljük, hogy a kormány és a Magyar Nemzeti Bank kellő időben és nagyságrendben hozott érdemi döntéseket.

– írják.

Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...