Ingatlan.com: Évtizedes rekord a lakásépítésekben – mennyi a tartalék?
Összesen 21 127 lakás épült tavaly, az egy évvel korábbinál 20 százalékkal több. Ez az eredmény évtizedes csúcsot jelent, ennél több lakást ugyanis legutóbb 2009-ben adtak át Magyarországon.
Garantiqa: Nő a kezességvállalás szerepe a KKV-k finanszírozásában
Az előző évinél 20 százalékkal több, 1046 milliárd forint hitelt vettek fel a kis- és középvállalkozások (kkv-k) az MFB Csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. kezességvállalásával tavaly - közölte az előzetes adatokat a zrt. pénteken az MTI-vel.
Balla Ingatlan: Mennyivel olcsóbb most az agglomeráció?
Az agglomeráció elsősorban alacsonyabb áraival vonzza a vevőket, ugyanakkor ezek az árak a Budapest környéki településeken is széles skálán szóródnak. Nem csak a távolság, hanem a tömegközlekedési lehetőségek, vagy a lakosság összetétele is nagyban befolyásolja az árakat.
Belvárosi luxuslakások: Ahol a kereslet mindig nagyobb, mint a kínálat
Az elmúlt évek ingatlanpiaci változásai több területen is látványosan megjelentek. Az egyik legnagyobb ugrást érdekes módon a luxuslakások piaca hozta, itt emelkedtek leghamarabb az árak és itt mutatják a legnagyobb stabilitást.
Tállai András: Már több mint 2000 milliárd forintért vásárolt állampapírt a lakosság
Egyre népszerűbb a Magyar Államkincstár ingyenes állampapír szolgáltatása, amellyel tavaly több mint háromszor annyian vásároltak állampapírt, mint 2013-ban. Ez idő alatt a kincstári ügyfelek állampapír állománya a négyszeresére nőtt - tájékoztatta az MTI-t Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes.
Számlázz.hu: A katások negyede használja ki a 12 millió forintos éves keretet
Csak tízből egy főállású katás választja a magasabb, havi 75 ezer forintos kata adót, a többség az 50 ezer forintos minimális összeget preferálja. Február 25-ig van mód az idei bevallások elkészítésére a kata adóalanyok számára, melyhez a kisadózók csaknem kétharmada könyvelő segítségét veszi igénybe, derül ki a Számlázz.hu felméréséből.
A turizmus is pörgette a lakásárakat tavaly a kedvelt hazai üdülőhelykeken
Az elmúlt években egyre nagyobbra növő ingatlanpiaci árak töretlen lendületét sok tényező befolyásolta. Az elhatalmasodó eladási árakhoz többek között hozzájárulhatott a turizmus is.
Erste Bank: Az azonnali fizetés az év minden napján elérhető lesz márciustól
Az azonnali fizetés az év minden napján elérhető lesz nem csak a munkanapokon, hanem folyamatosan, a rendszer március 2-i bevezetésétől - mondta az Erste Bank központi operációjának vezetője háttérbeszélgetésen szerdán Budapesten.
GDN: A kedvezményes lakásáfa megszűnése fellendítheti a használtlakás piacot
2016 januárjától öt százalékra csökkent az új lakások értékesítésének áfája a korábbi 27 százalékról. A kedvezményes áfakulcs egy eredetileg meghatározott időintervallumra, 2019. december 31-ig került bevezetésre, így 2020-tól újra visszaállt a korábbi rendszer.
Varga Mihály: 6,4 százalékra nő a Babakötvény éves kamata februártól
A Babakötvény továbbra is az egyik legmagasabb hozamú megtakarítási forma, az éves kamatszintje 5,8 százalékról 6,4 százalékra emelkedik februártól - tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t.





















