Kövesse Facebook oldalunkat!

Az elmúlt 3 évben egymást érik a globális gazdasági kihívások, amelyek miatt az előre tervezés, a pénzügyi tudatosság egyre fontosabb szerepet kell, illetve kellene, hogy betöltsön az életünkben. Az Allianz Hungária pénzügyi tudatosságot és megtakarítási szokásokat vizsgáló, legfrissebb hazai felmérése* rávilágított, hogy a válaszadók mintegy 80 százaléka ugyanannyi vagy kevesebb pénzből él, mint az elmúlt pár évben, miközben az árak jelentősen megemelkedtek. A biztosító „Start making Cents, azaz Az öngondoskodó” kampányának keretében végzett felmérése szerint van miért aggódniuk a magyaroknak, mivel 84 százalékuk nem tudta növelni a pénzügyi tartalékait ebben az időszakban.

A megélhetési nehézségek ellenére most igazán fontos, hogy odafigyeljünk a pénzügyeinkre, és foglalkozzunk a biztonsági tartalék, illetve a hosszú távú öngondoskodás kérdésével. Már akár havi néhány ezer forint is sokat jelenthet a későbbiekben, így apránként és alkalmanként is érdemes félretenni. Ez mentálisan is felkészít a pénzügyi tudatosságra, a későbbi befektetések megtervezésére.

Az autó még mindig a legfontosabbak között van

Vámos Levente, az Allianz Hungária Biztosító értékesítési és hálózatirányítási divíziójának vezetője | Fotó: Biztosító Magazin

Az emberek sokkal jobban szeretik az autójukat, mint saját magukat, ugyanis a CASCO biztosítások száma folyamatosan emelkedett az utóbbi időben, miközben az életbiztosításoké stagnált.

Alapvetően hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy ha bajba kerülünk, akkor majd vaklaki a segítségünkre siet.

Magyarország sajnos nem áll valami jól az öngondoskodás tekintetében: míg a forint alapú megtakarításoknál az átlagos éves befizetések összege 2-400 ezer, addig az euró alapúaknál alig éri el 4-600 ezer forintot – mondja Vámos Levente, az Allianz Hungária Biztosító értékesítési és hálózatirányítási divíziójának vezetője.




Elveszett az irányítás

Almási Kitti, klinikai szakpszichológus | Fotó: Biztosító Magazin

A járvány alatt felborult az a rendszer, amiben korábbi évtizedekben szocializálódtunk. Mivel sokan elveszítették az irányítást az életük felett, a különféle szorongásos problémák az utóbbi időben ugrásszerűen megnövekedtek. Összeomlottak továbbá olyan iparágak, amelyeket stabilnak gondoltunk, az emberek szembesülni kellett azzal, hogy a válságban bármi megtörténhet. Az ilyen és ehhez hasonló helyzetekre nem árt felkészülni a jövőben – magyarázta Almási Kitti, klinikai szakpszichológus.

Az egészségügyben még mindig inkább a tűzoltáson van a hangsúly és nem a prevención. Jellemzően mindig valamilyen bajnak kell történnie ahhoz, hogy az emberek megváltozzanak. Például sokan csak akkor váltanak szénhidrátról salátára, ha megtörtént a tragédia – azt megelőzően jobbár a saját határainkat tesztelgetjük.

Sok kicsi sokra megy

Gergely Péter | Fotó: Biztosító Magazin

A 2008-as válság rányomta a bélyegét a hazai hitelfelvételi morálra. Az emberek óvatosabbak lettek, kevesebb hitelt sikerül kihelyezni a bankoknak. Magyarországon a GDP arányos hitelállomány mértéke közel 14% (az eurózónában ez a szám 50% körül van).

A jelenben élünk és azzal nyugtatjuk magunkat, hogy nem tudjuk pontosan mennyi lesz a nyugdíjunk, viszont ezen az önámító gondolati hurkon át lehet ugrani. 

– mondta Gergely Péter, pénzügyi szakértő, a BiztosDöntés.hu portál alapítója.

A pénz pedig egyre csak fogy: rémisztő, de egy év alatt 1386 milliárd forintnyi megtakarítás tűnt el a bankszámlákról, jelenleg 7396 milliárd forintból tud gazdálkodni a lakosság.




Figyelni kellene az öngondoskodásra

Az Allianz által végzett felmérésből az is kiderült, hogy az emberek a gazdasági helyzet hatására sem foglalkoznak többet a biztosítás mint pénzügyi tartalék kérdésével, ami a pénzügyi tudatosság hiányára is visszavezethető.

Pedig az öngondoskodási célú biztosítások hosszú távú biztonságot nyújtó eszközök, és jövedelmező kiegészítői lehetnek az egyéb megtakarításoknak.

– mondta Bencsik Tamás, az Allianz Hungária Zrt. Személybiztosítások Igazgatóságának vezetője.

A pénzügyi tervezéskor abból induljunk ki, hogy minél később kezdünk el megtakarítani egy-egy cél érdekében, annál nagyobb összeget kell félretennünk havonta. Így a befektetendő összeg nő, ahogy egyre később jut eszünkbe a nyugdíjunk, a gyermekeink jövője, vagy akár egy lakásfelújítás.

Például, ha 37 évesen kezd el valaki spórolni a nyugdíjára, akkor 5 százalékos hozamfeltételezés mellett kétszer annyit kell havonta félretennie ahhoz, hogy ugyanannyi megtakarítása legyen, mint annak, aki már 25 évesen elkezdte.  Azonban soha nem késő elkezdeni lépéseket tenni azért, hogy idős korunkban vagy vészhelyzetben ne kerüljünk anyagi krízisbe

– hangsúlyozza a szakember.

Bencsik Tamás, az Allianz Hungária Zrt. Személybiztosítások Igazgatóságának vezetője. | Fotó: Biztosító Magazin

Bencsik Tamás szerint az alábbi szempontokat tanácsos figyelembe venni, amikor pénzügyeinket kezeljük:

1. Kövessük nyomon a költségvetést

Ahhoz, hogy pénzügyileg tudatosak legyünk, tisztában kell lennünk a bevételeinkkel és a kiadásainkkal. Ide tartoznak a pár ezer forintos előfizetések vagy a néhány száz forintos utalási díjak is, amelyek észrevétlenül komoly összeggé duzzadhatnak, ha nem figyelünk. Ha figyelemmel kísérjük a költségvetésünket, könnyebben hozunk tudatos döntéseket, és a pénzügyi tervezés és a megtakarítás is egyszerűbbé válik.

2. Képezzünk vésztartalékot

Ha anyagi biztonságról beszélünk, akkor elengedhetetlen, hogy legyen mihez nyúlni vészhelyzetben. Saját magunk és a családunk érdekében is fontos, hogy előre tervezzünk, és legalább 3-6 havi kiadásnak megfelelő megtakarításunk legyen a váratlan helyzetekre, mint például egy baleset, elhúzódó betegség, átmeneti munkanélküliség vagy akár haláleset. Erre az összegre kizárólag vésztartalékként tekintsünk!  A vésztartalék mellett a baleset-, egészség- és életbiztosítások is hatalmas segítséget és védelmet nyújtanak az ilyen események negatív pénzügyi hatásai ellen.

3. Tervezzük meg a nagyobb kiadásokat

A nagyobb kiadásokat alaposan meg kell tervezni ahhoz, hogy megfelelő, felelősségteljes döntéseket hozzunk. Gondoljuk át, mennyi tőke áll rendelkezésünkre, kell-e hitelt felvennünk és, ha igen, mennyit. Ideálisan akkor vágjunk bele nagyobb volumenű projektekbe, ha nem, vagy csak kisebb összegű hitelt kell felvenni, mivel az utána hosszú időre meghatározza a költségvetésünket.

4. Akár kisebb összeggel is vágjunk bele a befektetésbe és diverzifikáljunk

Általában azt gondoljuk, hogy csak nagyobb összeget érdemes befektetni, pedig a rendszeresség fontosabb. Már akár havi 10-20 ezer forinttal is elindulhatunk, főleg, ha időben elkezdjük a takarékoskodást. A hosszú távú tervezésnél fontos, hogy ne csak nyugdíjmegtakarítással tervezzünk, hanem több különböző célban, különböző pénzügyi eszközben is gondolkodjunk! Így kis összegekkel is jelentős hozamot érhetünk el, ha azokat éveken át gyűjtögetjük. Nyugdíjbiztosítások esetén ráadásul a 20%-os állami támogatással kiegészül a megtakarításunk.

5. Gondolkodjunk hosszú távon

Csakúgy, mint az életünkre, a megtakarításainkra is számos tényező hatással van. Bár a piac és a gazdaság változásai befolyásolhatják a befektetéseink megtérülését, nem javasolt idő előtt kivenni és felélni a megtakarításainkat, mivel számottevő hozamokat hosszú évek, évtizedek alatt lehet elérni. Rosszabb gazdasági helyzetben vagy hanyatló mutatók esetén arra is érdemes gondolnunk, hogy a befektetés megszüntetésével a veszteséget realizáljuk, és nem adunk esélyt arra, hogy a körülmények javulásával az árfolyamok emelkedéséből részesüljünk.

6. Figyeljünk a lehetséges kedvezményekre is

Az egyes befektetésekkel a nyereség mellett különféle bónuszokat és kedvezményeket is kaphatunk, például egy hűségprogram keretében. Érdemes kiaknázni ezeket és olyan biztosítót, illetve pénzintézetet választani, amely különféle jóváírásokat biztosít, vagy keresztkedvezményeket ad a további szerződésekre.

7. Rendszeresen értékeljük a pénzügyi helyzetünket

A pénzügyeink rendszeres áttekintése és felülvizsgálata több szempontból is kulcsfontosságú. Egyrészt ezáltal komoly összegeket spórolhatunk meg magunknak, másrészt az anyagi prioritásaink időről időre változhatnak, ami miatt újra tervezésre lehet szükség. A rugalmas megtakarítási, biztosítási szerződéseket az élethelyzetünknek megfelelően módosíthatjuk, ami segítséget jelenthet a különböző életszakaszokban vagy a váratlan helyzetekre való felkészülésben.

* Forrás: Az Allianz Hungária Zrt. „Mennyire vagy tudatos a pénzügyekben?” elnevezésű online, nem reprezentatív kérdőíves felmérése 2023. március 30. és április 13. között zajlott 279 válaszadó részvételével.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...