Januárban a csapadék okozza a legtöbb gondot a biztosítóknak: a múlt heti esőzések nyomán már 3,7 ezren jelentkeztek a biztosítóknál kárigényükkel, a társaságok pedig közel 340 millió forintot fizettek már ki ezekre vagy különítettek el büdzséjükben – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége.
A januári országos esőzések elsősorban a fővárosban, Pécsett, Kecskeméten és Tatabányán, valamint Pest, Fejér, Veszprém, Baranya és Somogy vármegyében okoztak beázásokat.
Az előrejelzések szerint a következő napokban akár kéthavi csapadékmennyiség is lezúdulhat, így a kárkifizetések januári számlája várhatóan tovább nő.
– tették hozzá.
A közleményben felidézték, hogy tavaly a hagyományos, májustól augusztusig tartó viharszezon viszonylag csendesnek bizonyult, annál pusztítóbb volt az aszály. Az elmúlt évek tapasztalata szerint azonban az időjárási anomáliák egyre kevésbé korlátozódnak ezekre a hónapokra:
- Tavaly is például a január 30-i orkán következményei voltak a legsúlyosabbak, amikor huszonhétezer lakossági bejelentésre közel hárommilliárd forintot fizettek ki a biztosítók.
- A korábbi években februárban és októberben is voltak kirívó viharok.
A Mabisz kiemelte, hogy a természeti katasztrófák egyre magasabb átlagos kárkifizetésekkel társulnak, köszönhetően a folyamatosan emelkedő építkezési, újjáépítési költségeknek. A viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is a korábbi éveknél magasabb összegeket kell szánni – vagyis egyre erősebben érződik a kárinfláció jelensége. Hangsúlyozták:
Ebben a helyzetben különösen fontos, hogy senki ne váljon alulbiztosítottá, ami akkor következhet be, ha a lakás, ház újjáépítésének, ingóságok újrabeszerzésének költségei meghaladják a szerződésben rögzített úgynevezett biztosítási összegeket. A biztosítási összeg ugyanis a kártérítés felső határa.
A Mabisz január közepétől kampányban hívja fel az ügyfelek figyelmét a közösségi médiában az alulbiztosítottságra, valamint arra, hogy a biztosítási szerződés megkötésekor a lehető legpontosabban adják meg a biztosító által kért adatokat, különösen a ház, lakás alapterületét és a biztosítási összeget.
Ha a lakás, ház bővítésen, jelentős korszerűsítésen esett át, vagy nagy értékű ingóságokat vásároltak, akkor gondoskodni kell a biztosítási szerződés felülvizsgálatáról, a biztosítási összeg emeléséről.
A szerződéseket pedig érdemes évente legalább egyszer, a szerződéskötési évforduló közeledtével felülvizsgálni.
Nyitókép: Unsplash / Illusztráció.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.