Kövesse Facebook oldalunkat!

A sok napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, majd nyugat felől frontális felhőzet érkezik, amely éjszaka halad kelet felé. Késő délutántól a Dunántúlon megnő a záporok, zivatarok esélye, melyek éjszaka már a középső országrészben is kialakulhatnak. A Tiszántúlon éjszaka fátyolfelhős lesz az ég és csapadék sem valószínű.

Szerdán a nyugati megyékben délután szakadozik és gomolyosodik a felhőzet, lecseng a csapadék, míg a Tiszántúlon gomolyfelhős idő várható sok napsütéssel, emellett fátyolfelhők is lesznek felettünk és délutántól elszórtan fordulhat elő zápor, zivatar. Ma a délkeleti szél időnként megélénkül, majd estétől a Dunántúlon északnyugatira fordul, és helyenként meg is erősödik. Emellett zivatarok környezetében is lehetnek erős vagy viharos lökések.

  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 13 és 19 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 26 és 32 fok között várható, de a Dunántúlon ennél több fokkal hidegebb lesz az idő.
Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...