Kövesse Facebook oldalunkat!

Megközelítette a 7 százalékot a babaváró hitel június elején közzétett referenciakamata, ami több mint egy százalékpontos emelkedést jelent az előző hónaphoz képest. Így még a rendeletmódosításból fakadó alacsonyabb büntetőkamat ellenére is jelentősen nagyobb büntetésre számíthatnak a feltételeket nem teljesítő igénylők, mint a program során eddig bármikor – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu. 

Soha nem látott mértékben emelkedett a babaváró hitel referenciakamata, a május elején közzétett 5,87 százalékról 6,94 százalékra.

Emiatt a gyermekvállalás nem teljesülése esetén a visszafizetendő összeg is jelentősen emelkedik, annak ellenére, hogy a büntetőkamat mértékét április végétől számítva csökkentette a kormány egy százalékponttal.

A babaváró hitel ügyleti kamata a kamattámogatás időszakában 8,63 százalék, ami a júniusi igénylőkre vonatkozik a május elején közzétett referenciakamat alapján. A júliusi igénylőknek azonban már a magasabb referenciamutató alapján számított, 10,02 százalékos érték kerül be a szerződésébe. A kölcsönt ettől függetlenül kamatmentesen kezdhetik el törleszteni, és ez így is marad, ha teljesítik a támogatás feltételeit




Akkor van gond, ha nem születik meg a vállalt gyermek

A babaváró támogatás egyik fő feltétele, hogy az igényléstől számított öt éven belül gyermeket kell vállalnia a házaspárnak. Ez történhet természetes úton, örökbefogadással, de az is megfelel, ha az öt év leteltével éppen állapotos a feleség és legalább a második trimeszterben van.

Ha a feltétel mégsem teljesül, akkor az első öt évben igénybe vett kamattámogatást egy összegben vissza kell fizetni.

A júniusi igénylőknek ez az összeg 3,89 millió forint a Bank360.hu babaváró hitel kalkulátora szerint, a júliusi igénylőknek viszont még ennél is jelentősen magasabb összeggel kell számolniuk a több mint egy százalékpontos kamatemelés miatt. A júliusban szerződők büntetése akár a 4,5 millió forintot is meghaladhatja, ami a program indulásakor jellemző 2 millió forintos összegnek már több mint a kétszerese. 

Az alábbi diagram a babaváró hitel referenciakamatát, illetve 10 millió forintos hitelösszeg felvétele esetén az első öt év után visszafizetendő támogatás mértékét ábrázolja a program indulásától számítva: 

Látható, hogy az ügyleti kamat egy százalékpontos csökkentése csak ideiglenesen tudta visszafogni a büntetés mértékét, az intézkedés arra volt elég, hogy a májusi igénylőknek ne emelkedjen a kamat, illetve az azóta megkötött szerződésekben szereplő büntetőkamatot tudja valamelyest mérsékelni.

Az eredeti feltételekkel számolva a júliusi igénylőknek már közel 5 millió forintos büntetéssel kellene számolniuk a vállalt gyermek elmaradása esetén.




A visszafizetendő kamattámogatás csak a kezdet

Ha azonban a babavárás hiába valónak bizonyul, az nemcsak azt vonja maga után, hogy az első öt évben igénybe vett kamattámogatást vissza kell fizetni, hanem azt is, hogy a futamidő hátralévő részében jelentősen megnő a törlesztőrészlet.

A június elején közzétett referenciakamat alapján 10 millió forint igénylése esetén az induló 46 ezer forintos havi törlesztőrészlet csaknem a duplájára emelkedhet az ötödik év után, meghaladhatja a 87 ezer forintot

– kalkulálta ki a Bank360.hu. Emiatt a teljes visszafizetendő összeg is jelentősen emelkedni fog. A pontos összeg azonban most még nem számolható ki, hiszen azt az öt év múlva esedékes kamatforduló fogja meghatározni, addig pedig még sokat változhat a kamathelyzet.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...