Kövesse Facebook oldalunkat!

Mintegy 600 ezer robogó közlekedik Magyarországon, ezek közül azonban csak minden hatodikra fizetnek rendszeresen kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb); mindez azt jelenti, hogy félmilliónyi robogó szabálytalanul közlekedik az utakon – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége.

Az MTI-nek küldött hétfői közleményben kiemelik: 

A tulajdonosok jelentős része nincs tisztában azzal, hogy a biztosítás fizetési kötelezettség minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban.

Mindeközben a robogók által okozott károk átlagos összege gyorsan emelkedik. A jegybank 2020-as statisztikái szerint a 12kW alatti teljesítménykategóriában egy év alatt 420 ezerről 505 ezerre, míg a 13-35kW közötti kategóriában 462 ezerről 763 ezer forintra nőtt a balesetek során kifizetett átlagos kártérítés. Az utóbbi kategóriában tehát 65 százalékos volt a növekedés. Ugyanakkor személyi sérülés esetén a kárösszeg könnyen elérheti a többmilliós szintet is, biztosítás hiányában a károkozó mindezt saját zsebből téríti. A károsultaknak ilyenkor a MABISZ Kártalanítási számlája térít, mielőtt az összeget behajtaná a károkozón.

Az FBAMSZ arra hívja fel a figyelmet, hogy átlagosan 6-8 ezer forintos éves díj kifizetésével a robogótulajdonosok mind a közúti igazoltatás során kirótt mulasztási bírságnak, mind pedig a közúti baleset során okozott kár megtérítésének kockázatát ki tudják küszöbölni.

A számok is egyértelműen jelzik: nem csak kötelező, hanem mindenképpen célszerű is megkötni a havi párszáz forintos díjú kgfb-t a robogóra

– idézik a közleményben Cselovszki Zsoltot, a FBAMSZ elnökségi tagját. Hozzátette: a robogósoknak nem kell fedezetlenségi díjat fizetni, mint a gépkocsik vagy motorok esetében, igazoltatáskor a rendőrök csakis azt vizsgálják, hogy az adott időpontban a jármű rendelkezik-e biztosítással.

A biztosítók az alvázszámra kötnek kötelezőt rendszám nélküli járműveknél, ennek meglétét jól látható helyre kiragasztott matrica igazolja. A járművek előtörténetét sehol nem vezetik, így bonus-malus besorolás sem befolyásolja a fizetendő díj mértékét.

Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...